Vényköteles marad az esemény utáni tabletta Magyarországon – az Európai Unióban utolsóként
A Belügyminisztérium a Népszava kérdésére közölte: nem módosítják a jogszabályt, hiába támogatja a szakmai kollégium azt, hogy eltöröljék az esemény utáni tabletta vénykötelességét.
hvg.hu
Ahogy a hvg.hu szakmai forrásokra hivatkozva néhány napja megírta: az Egészségügyi Szakmai Kollégium szülészet és nőgyógyászat tagozata támogatja a sürgősségi fogamzásgátló tabletta vénykötelességének eltörlését. Mint akkor írtuk, mióta a lengyel kormány úgy döntött, hogy eltörli a sürgősségi fogamzásgátlók vénykötelességét, Magyarország maradt az egyedüli ország az EU-ban, ahol továbbra is receptköteles a tabletta.
A Belügyminisztérium Népszavának küldött válasza alapján ez így is marad. A lap kérdésére ugyanis közölték, a kormány nem tervezi a sürgősségi készítménnyel kapcsolatos jogszabály módosítását. A Belügyminisztérium közlése szerint évente csaknem 48 ezer esemény utáni tablettát adnak ki vényre a hazai patikák. A válaszukban azt írták: „A törzskönyvezett készítmények receptkötelességéről az illetékes törzskönyvező hatóság dönt. Magyarországon nem változott a szakmai álláspont: sürgősségi fogamzásgátló rendelésére csak az ellenjavallatok ellenőrzése mellett kerülhet sor, ami a kockázatok miatt nőgyógyászati megítélést igényel. A kormány a fentiek alapján nem tervezi a szabályozás módosítását.”
A jelenlegi rendszerben alapesetben lakhely szerint illetékes nőgyógyászati rendelőben vagy a háziorvosnál írják fel a receptet, de könnyen előfordulhat, hogy erre nincs azonnal lehetőség, és sok nő megalázó helyzetben, beszólások között jut csak hozzá ahhoz a gyógyszerhez, melyhez más uniós országokban a gyógyszertárban gond nélkül hozzá lehet jutni.
A tabletta körüli vitáról ebben a cikkünkben írtunk:
Magyarország az egyetlen tagország az Európai Unióban, ahol még mindig receptre írják fel a gyógyszert, a szülész-nőgyógyászat tagozat most szavazásra bocsátotta a kérdést. Döntést azonban nem ők hoznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.