Pacemakert kapott Arnold Schwarzenegger

„Egy kicsit gép lettem” – fogalmazott műtétje után az egykori Terminátor.

  • hvg.hu

Arnold Schwarzenegger az Arnold’s Pump Club című podcastjában árulta el, hogy pár napja pacemakert kapott – írja a New York Post

„Múlt hétfőn volt egy műtétem, amely után »egy kicsit gép lettem« – mondta a 76 éves színész, a Terminátor-filmek főszereplője, Kalifornia egykori kormányzója, hozzátéve, hogy számára furcsa erről beszélni, ugyanis Ausztriában nevelkedett, „ahol soha senki nem beszél orvosi kérdésekről”. 

Schwarzenegger elmondta, atrioventricularis blokkal – vagyis a szív ingerületvezető rendszerének, a pitvarok és kamrák közötti összeköttetést biztosító szakaszának károsodásával – a szívében született, és korábban már három szívműtétje is volt. A pacemakerre azért volt szükség, mert egy korábbi műtét hege miatt a szívritmusa szabálytalan volt.  

A színész legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy nem tudott átjutni a müncheni repülőtér vámján, mert nem jelentette be az Egyesült Államokból beutazva, hogy egy nagyon drága órát hoz az Európai Unió területére. 

(Nyitókép: AFP / Beata Zawrzel)

Hozzászólások

Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet

A Központi Nyomozó Főügyészséget vezető főügyész, Fürcht Pál távozásának köze lehet ahhoz, hogy törés alakult ki az ügyészi szervezetben, méghozzá főleg az aranykonvoj ügyében, illetve a Gundalf- és Buddha-ügy is szerepet játszhatott ebben. A HVG értesülését a Legfőbb Ügyészség is megerősítette.