Rácz Jenő megszólalt arról, hogy Istenes Bence megy tovább a Sztárboxból a győztes helyett
A Sztárboxot ugyan Molnár Áron nyerte meg, de a szervezők nem tudtak megegyezni vele, így Istenes Bence lesz az, aki a nemzetközi bokszverseny celeb szekciójában Magyarországot képviseli. Most korábbi riválisa, az Istenessel a műsorban összevesző Rácz Jenő kommentálta az ügyet.
hvg.hu
Mi is megírtuk, hogy az egymillió dollár összdíjazású Hell Boxing Kings nemzetközi bokszverseny celeb kategóriáiban elvileg a Sztárbox győztesei indulnak, azonban a férfi középsúly győztese, Molnár Áron visszautasította a részvételt, mert nem tartotta elégnek a 15 millió forintos támogatást úgy, hogy ebből kellett volna fedeznie a teljes felkészülést is. (Nehézsúlyban Brasch Bence, a nők közül pedig Berki Mazsi fog versenyezni.) Molnár helyett Istenes Bence fogja képviselni Magyarországot ebben a súlycsoportban a celeb kategóriában.
Molnár Áron nem vállalta a nemzetközi megmérettetést, ezt a kevés pénzzel és Hajdú Péter személyével indokolta. Hajdú visszaszúrt a Sztárbox nyertesének.
Hajdú Péter, a Hell Boxing Kings producere a Blikknek most elárulta: a tárgyalások idején a Molnár Áronnal döntőző Rácz Jenő neve is felmerülhetett volna, azonban ő még nem tudta akkor, hogy el szeretné-e vállalni a kihívást, mert saját hivatására, étterme vezetésére szeretne koncentrálni. „Ezzel szemben Istenes Bence hangsúlyozta, hogy folyamatosan edz, és alig várja az újabb kihívásokat” – mondta Hajdú.
Az ügyben most megszólalt Rácz Jenő is, aki a műsor alatt komoly viszályba bonyolódott Istenessel. Rácz elmondta, séfként vállalt elfoglaltságai mellett a Sztárbox második évadának jelenlegi versenyzőit is segíti a felkészülésben, így ennél többet már nem tud, és nem is akar vállalni.
A Sztárbox vasárnapi mérkőzése végén nem nyújtott kezet a pontozással veszítő Istenes Bence Rácz Jenőnek, most elmondta azt is, hogy miért.
Istenes versenyzéséről azt mondta:
Nem tagadom, kicsit azért irigykedem rá.
De azt gondolom, neki tényleg szüksége van arra, hogy megmutathassa, mire képes. Már tavaly is látszott, hogy mennyire technikás, rengeteg időt és energiát ölt a felkészülésbe. Mondhatni, ki van éhezve, hogy valamilyen eredményt érjen el. Szüksége van a pozitív visszajelzésre, és ez most számára egy új esély.”
A verseny selejtezői már idén júniusban kezdődnek a DVTK Arénában, ezt követően a negyeddöntőket, az elődöntőket és a döntőt az RTL közvetíti élőben idén ősszel – írja a Blikk.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.