#box









A nap kérdése: agyonveretné magát 71 millió forintért?
 

A nap kérdése: agyonveretné magát 71 millió forintért?

A profi boksz élő legendája, Floyd Mayweather Jr. 10 millió dollár (2,87 milliárd forint) garantált fellépti díjért száll ringbe magyar idő szerint hétfő hajnalban a videobloggerként elhíresült amerikai színész, Logan Paul ellen. Utóbbi mindössze 250 ezer dollárt kap, azaz nagyjából 71 millió forintot.

MTI MTI




Küzdj úgy, mint Ali, és őrizd emlékét!
 

Küzdj úgy, mint Ali, és őrizd emlékét!

Ali, eredeti nevén Cassius Marcellus Clay Jr. 1942-ben született az Egyesült Államok egyik déli államában, Kentuckyban, Louisville városában. Nevét az ókori római politikusról, Caius Cassiusról kapta, aki ellenezte a rabszolgaságot. Bokszolni 12 éves korában kezdett, majd annyira beleszeretett a sportba, hogy 16 évesen otthagyta az iskolát. Hatéves amatőr karrierje után profi világbajnoki címmérkőzését kiütéssel nyerte. Az újdonsült világbajnok ezután bejelentette, hogy felvette az iszlám vallást és csatlakozott a híres polgárjogi harcos, Malcolm X vezette Iszlám Nemzete nevű afroamerikai mozgalomhoz. Nevét ekkor változtatta meg, először Cassius X-re, majd Muhammad Alira. A közösség, ahonnan indult legendaként tiszteli. ''Ali újra itthon van'' - írta vasárnap Louisville város polgármestere, Greg Fischer, miután Kentuckyba szállították a legendás bokszoló holttestét. A boksz legendát pénteken kiséri utolsó útjára a közösség. Louisville városában a fiatalok az ő példáját követve húznak kesztyűt nap mint nap és küzdenek a ringben, hogy elérjék álmaikat, így őrzve emlékét.

hvg.hu hvg.hu

Kiüti-e Stallone Robert De Nirót?
 

Kiüti-e Stallone Robert De Nirót?

Tisztességes sportfilmet nem nagy bravúr összehozni, de igazán kiemelkedőek azok lettek ebben a műfajban, ahol változtattak a szokásos recepten. Például amikor jamaicaiakat ültettek bobba, vagy ha a kungfuharcosokból csináltak focistákat. Az igazán jó sportfilmnek – egy jó meccshez hasonlóan – elsősorban az érzelmekre kell hatnia. Hiszen ki ne tudna szurkolni Rocky Balboának vagy a sérülten is kiálló karate kölyöknek? Rangsoroltuk a műfaj legjobbjait.

Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt - Kálmán Attila - Mizsur András Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt - Kálmán Attila - Mizsur András




Hosszú Katinka eltörpül Klicsko mellett – közös fotó
 

Hosszú Katinka eltörpül Klicsko mellett – közös fotó

Hosszú Katinka az USA-ban együtt úszott az éppen Fort Lauderdale-ben edző Vlagyimir Klicsko profi ökölvívóval. A találkozóról a magyar bajnok egy fotót is posztolt a Facebookon, e szerint a magyar úszóbajnok szó szerint eltörpül az ukránok erős embere mellett.

hvg.hu hvg.hu

Kovaljov legyőzte Hopkinst, és három szervezet világbajnoka
 

Kovaljov legyőzte Hopkinst, és három szervezet világbajnoka

Az orosz Szergej Kovaljov egyhangú pontozással legyőzte a 49 éves amerikai Bernard Hopkinst az Atlantic Cityben szombat éjjel rendezett profi gálán, és így a Boksz Világszervezet (WBO) mellett a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) és Boksz Világszövetség (WBA) félnehézsúlyú világbajnoka lett.

MTI MTI

Kevés szabad hely van a gépén? Itt az 52 GB-os megoldás, ingyen
 

Kevés szabad hely van a gépén? Itt az 52 GB-os megoldás, ingyen

Tudja, hogy mennyi ingyen online tárhelyet biztosítanak a legnépszerűbb felhőszolgáltatások? A Dropbox, a Google Drive, a OneDrive, a MediaFire és a Box összesen 52 GB-ot. A Jolicloud Drive abban segít, hogy mindezt egyetlen helyen tudjuk kezelni, így valóban kényelmesen használható alternatívát nyújt, ha a számítógépünkön már fogyóban van a hely.

hvg.hu hvg.hu