Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A 73 éves Geoff Kitchen a hétvégét az unokáival töltötte, majd felszállt a később erős turbulenciába kerülő utasszállítóra, hogy elinduljon indonéziai és ausztráliai, hathetes nyaralására.
A brit nagypapa, Geoff Kitchen jelenleg az egyetlen halálos áldozata annak a repülőgép-balesetnek, amely során a Singapore Airlines Londonból Szingapúrba tartó járata brutális turbulenciába került. A repülő hirtelen zuhanni kezdett – 11 ezer méterről néhány perc alatt 1500 métert süllyedt –, és emiatt nagyon sok utas a levegőbe repült, nekicsapódott a csomagtartóknak, sokan fej- és gerincsérülést szenvedtek. A 73 éves Kitchen szívrohamot kapott, az utasok próbálták újraéleszteni, sikertelenül. A felesége kórházba került.
A Daily Mail azt írja, hogy a férfinak két gyereke és több unokája is van, a hétvégét az utóbbiakkal töltötte. A Thonburyből származó nyugdíjas biztosítási ügynök a pandémia alatt pénzgyűjtéssel próbált segíteni a bajba jutott vállalkozásoknak, például egy helyi zenés színháznak, amelynek maga is amatőr színészként tagja volt. Kitchen rajongott a művészetekért, a zenéért, maga is énekelt, barátai elmondása szerint nagyon aktív életet élt. Párját tinédzserkora óta ismerte.
Feleségével még egy utolsó nagy, „életre szóló” nyaralásra készültek, amikor felszálltak a Heathrow-n a Szingapúrba tartó gépre. Úgy tervezték, hogy hat hetet fognak eltölteni Indonéziában és Ausztráliában.
The British man who died after a London to Singapore flight was hit by severe turbulence on Tuesday has been named as 73-year-old Geoffrey Ralph Kitchen.https://t.co/jBpSo2gIW1 pic.twitter.com/FHTj1H6ZB7
— ITV News (@itvnews) May 21, 2024
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.