Sokszor meghalt, de mindig csak majdnem – végső búcsú Ozzy Osbourne-tól
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
A színésznő a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet a csalásra.
„Egyetlen szó nem igaz! Mesterséges intelligencia! Felháborító! Hazugság!!! Nem Hirdetek! Semmit! Vigyázat! Itthon is megjelentek! A mesterséges intelligenciával!” – írta ki Esztergályos Cecília a közösségi oldalán.
Egy cég ugyanis a mesterséges intelligencia segítségével készített reklámot a termékéhez, Esztergályos hangját és képét is azzal generálták.
A Família Kft. egykori sztárja a Blikknek elmondta, ő maga is az interneten találkozott a hirdetéssel. „Mindenhova fel volt téve: Instagram, Facebook, Viber, Messenger.”
Hétfőn az ügyvédje megteszi majd a feljelentést a rendőrségen az ügyet illetően – szögezte le.
Esztergályos kiemelte, a mesterséges intelligencia által készített ilyenfajta tartalmakra muszáj felkészülni, és az ellenszerét meg kell találni.
„Meg kell mozgatni az egész világot, hogy ezzel a nagyszerű dologgal, mint a mesterséges intelligencia, ne élhessenek vissza a csalók, vagyis ne hazudjanak, ne rágalmazzanak, ne tegyék tönkre azokat az embereket, akik azért éltek és élnek, hogy jobbá és szebbé tegyék a világot.”
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.
A Black Sabbath legendáját szülőhelyén búcsúztatták, gyakorlatilag leállt az élet Birminghamben.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.