„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Akár 36 fokos hőség is lehet a HungaroMet előrejelzése szerint.
Napos idő várható vasárnap fátyol- és gomolyfelhőkkel. Délutántól néhol zápor előfordulhat, az északnyugati határnál zivatar is lehet – írja előrejelzésében a HungaroMet.
Az általában déli, délnyugati irányú szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 36 fok között várható, az északnyugati határ közelében kicsit hűvösebb lehet az idő.
Az északnyugati országrész, valamint az Északi-középhegység térségének kivételével a napi középhőmérséklet elérheti, illetve meghaladhatja a 25 fokot. Az Alföld déli és középső részein viszont helyenként már a 27 fokot is elérheti, illetve kevéssel meg is haladhatja a 24 órás átlaghőmérséklet.
Az esti, késő esti órákban északnyugaton elsősorban a határ közelében egy-egy zivatar sem zárható ki viharos (60-75 km/h) szél kíséretében.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.