Sorozatunk további részei itt olvashatók.

Az 1960-as római olimpián minden idők egyik legnagyobb játékosa mutatkozott be a szorítóban, de a történet már azzal túlnőtt önmagán, hogy Cassius Clay világszínpadra lépése majdnem meghiúsult. A 18 éves bokszoló – akit később majd Muhammad Aliként fog ismerni a világ – ugyanis félt a repüléstől. Annyira, hogy még az olimpiától is kész lett volna visszalépni.

Az edzője csaknem három órán át győzködte, hogy nem lesz semmi baj, és ha bajnok akar lenni, el kell utaznia Rómába. Cassius Clay végül elrepült az olasz fővárosba, de csak miután vett egy katonai ejtőernyőt, amelyet aztán végig magán tartott. A ringben már sokkal jobban leplezni tudta a félelmét, már ha félt egyáltalán. Mindig is magabiztosan, pimaszul nyilatkozott, de a szavai mögött nemcsak tehetség, hanem nagyon komoly edzésmunka is volt.

Rómában a karizmája azonnal kiemelte őt a többiek közül, az olimpiai faluban mindenkivel kezet fogott, ismerkedett, mindenkit levett a lábáról a stílusával, és olyan népszerűségre tett szert, hogy megkapta „az olimpiai falu polgármestere” címet. Emberileg nyomot hagyott másokban, de aztán a ringben megmutatta, hogy sportolóként is a legnagyobbak közé tartozik.

A döntőben a lengyel Zbigniew Pietrzykowskival került össze, és az első két menet kiegyenlített erőviszonyai után az utolsó menetben kellett valami erőteljeset nyújtania. Cassius Clay mozgósította a fizikai fölényét, a gyorsaságát, és végül egyhangú döntéssel szerezte meg az aranyérmet.

A szókimondása, a karizmája miatt Muhammad Ali sohasem „csak” egy bokszoló volt. A faji büszkeség, a vallási meggyőződés, a politikai lelkiismeret és a belső erő jelképe lett, akit a popkultúra is magához ölelt. Életének az egyik legbátrabb pillanata 1996-ban jött el, amikor ő gyújthatta meg az olimpiai lángot Atlantában.

Meglepetés volt, a személyét titokban tartották a szervezők, az viszont az egész világ számára szemmel látható lett, hogy az bokszoló legenda beteg. Muhammad Alinál 1984-ben diagnosztizálták a Parkinson-kórt. Atlantában a keze remegett ugyan, de az arcán ugyanaz az eltökéltség látszott, mint amit a fénykorában szokhatott meg a közönség. Fiatalon az erő, betegen a méltóság jelképe lett.