Arról már rengeteget írtunk, hogy a koronavírus-járvány hogyan borította fel a zeneipart Magyarországon, nemzetközi szinten viszont ugyanígy voltak győztesei annak, hogy a kreatív ipar home office-ba kényszerült.

A legnagyobb közülük Fred Gibsonként kezdte a lockdownt és Fred Againként jött ki belőle. Az idei Sziget-lineup húzóneve Brian Eno szárnyai alatt tanult zenélni, majd mesteréhez hasonlóan könnyűzenei producerként lett – a szakmán belül – világhírű: a járvány előtt George Ezrát, Demi Lovatot és több ízben Ed Sheerant is a toplisták élére juttatta.

Amiért hétfő este másfél órát állt a Sziget nagyszínpadán (és nem csak ott, de erről még később), az az, ami azóta történt. A pandémiás lezárások alatt jelentek meg ugyanis Actual Life című projektlemezei, amelyekhez barátaival rögzített FaceTime-beszélgetéseket és egyéb klipeket használt sample-ként, hangszeres és elektronikus zenébe csomagolva. A számok éppen emiatt személyesebbek és befogadhatóbbak lettek, olyan közel hozva az EDM-zsánert a mindennapokhoz, amire legutóbb talán Avicii volt képes.

Fred Again

Szondy Dalma

Gibson pedig immáron a saját zenei karrierjében tudott kiteljesedni: 2024-ig két új albuma is megjelent (egy Brian Enoval közösen, egy pedig az elektronikus zene és trap nagyjaival együttműködve), bezsebelt két Grammy-díjat, és a pillanat legnagyobb sztárjainak egyikeként érkezett meg a Sziget Fesztiválra.

A Sziget end show idősávjában, az utolsó nagyszínpados koncerten ennek a karrierútnak az esszenciáját mutatta be közreműködő DJ-jével, Tony Frienddel az oldalán. Ahogy az Fred Again fesztiválkoncertjein lenni szokott, a színpadon két pult állt fel: az egyiknél Gibson mikrofonnal, zongorával és samplerrel, a másiknál Friend egy hagyományosabb keverővel, a számokat a headliner rakta össze elemeiből élőben, amire társa segített rá az eredetikkel, a háttérben pedig azok a vertikális videók mentek, amelyek a számok alapjait adták.

Fred Again

Szondy Dalma

Az eredmény valami teljesen más, mint amit megszoktunk az elektronikus előadóktól a nagyszínpadon: hol Gibson maga énekelt rá a dalokra, hol teljesen lelassította őket és már-már akusztikusan adta elő (jó példa arra, hogy mennyire lebonthatóak ezek a számok, ha megnézzük Fred Again tiny desk koncertjét), hol pedig extra ütemeket rátéve csavarta meg az egyébként is dinamikus refréneket. A koncert személyes jellege a megtelt Szigeten is megmaradt, valamit valamiért alapon: Gibson többször nagyon lassan és hosszan vezette át a közönséget egyik dalból a másikba, amely sokat ártott a koncert folyamatosságának, jóllehet, azt kaptuk, ami a csomagoláson volt. A magyar nézőknek pedig magyar nyelvű üzenetek is jártak a LED-falon arról, hogyan készültek a zenei projektek és mekkora megtiszteltetés a Szigeten játszani.

Ellentétben a „hagyományos” szigeti koncertdinamikával, ahol az elején és a végén kapcsolnak rá az előadók, a záróbuli legerősebb része a közepe volt, amikor Gibson egy dalra átadta az irányítást Friendnek, időközben pedig a közönség közepén felhúzott emelvényre költözött át mindössze a samplerével: itt játszotta le száz százalékig elektronikus slágereit, mint például a Jungle, teljesen felrázva a hosszú átvezetőkben el-elcsigázó közönséget.

Ezután visszatért a nagyszínpadra lenyomni azokat a számokat, amelyeknek leginkább köszönheti a világhírét: Marea-Billie-Delilah hármassal zárult a koncert, noha itt is akusztikus elemekkel, de immár jóval lendületesebben, mint az első etapban. A rossz hír, hogy ez a lezárás egy az egyben, beleértve a dalok közti hálálkodást és a közönséggel együtt éneklést, betűről betűre megegyezett azzal, amit más fesztiválokon, például a tavalyi Glastonburyn előadott. A jó hír, hogy ettől még nagyon erős és jó hangulatú finálé volt, amire csak rádobott a háttérben az end show-nak járó tűzijáték.

Az idei Szigetről sokaknak volt az a benyomása, hogy valamiért laposabb volt: talán a térrendezés volt kietlenebb, talán a line-up gyengébb, talán a közönség nem tudott összehangolódni, mindenesetre alacsonyabb volt a nyugalmi pulzusa a fesztiválnak. Fred Again viszont tökéletes befejezés volt: nehéz lenne mondani még egy előadót, aki ennyire látványosan jól érezte volna magát a színpadon – ez pedig mindenkire átragadt.