Az elmúlt hetek egyik nagy zenei híre az volt, hogy visszatér az Oasis, majd az, hogy milyen káosz alakult ki, amikor elkezdődött a jegyárusítás a jövő nyári koncertjeikre. A rajongók rendesen kiborultak azon, hogy a belépőket dinamikusan árazták.
Utóbbi miatta a botrány akkorára dagadt, hogy a a brit versenyjogi hatóság vizsgálatot indított, majd az Európai Bizottság is kifogásolta a Ticketmaster gyakorlatát. A zenekar a történekre reagálva bejelentette, kárpótolná a hoppon maradt rajongókat, és egy közleményben azt állították, nem tudtak arról, hogy dinamikus árképzést fognak alkalmazni a jegyértékesítés során.
De a kedélyek nem csillapodtak, Liam Gallagher pedig a X-en reagált a kritikákra, mégpedig a tőle korábban megszokott stílusban, az egyik felhasználónak például csupa nagybetűvel csak annyit üzent, hogy
fogja be”.
Majd egy másik bejegyzésében a következőket írta: „Visszatért az Oasis. Szívesen. Ahogy hallom, van, akinek elég pocsék a hozzáállása, úgy tűnik van, ami soha nem változik.”
SHUTUP
— Liam Gallagher (@liamgallagher) September 6, 2024
A The Guardian szerint időközben pedig felbukkant az énekes egy 2017-es tweetje, amelyben azért kritizálta testvérét, Noel Gallaghert, mert szerinte túl drágák voltak a jegyek az amerikai turnéján.