A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A 80 éves dél-koreai Csoj Szun Hva közel egy évtizeddel az első Miss Universe szépségverseny 1952-es megrendezése előtt született, és most történelmet írhat a rendezvény legidősebb résztvevőjeként.
Szeptember elején derült ki, hogy Csoj Szun Hva bejutott a Miss Universe Korea döntőjébe, és hétfőn az asszony 31 vetélytárssal fog megküzdeni a koronáért és a lehetőségért, hogy Dél-Koreát képviselje a Miss Universe Mexikóvárosban novemberben sorra kerülő döntőjében. „Szeretném megdöbbenteni a világot, hogy miképpen lehet egy 80 éves hölgy ilyen egészséges, hogyan tartotta meg ezt a testet? – sorolta a CNN-nek adott nyilatkozatában. Hozzátette: meg akarja mutatni, hogy akkor is lehet egészségesen élni, amikor megöregszünk.
A Miss Universe Szervezet évtizedeken át szigorú korhatárokat szabott meg: 18-28 közötti nőket engedett indulni. 2024-től – engedve a reformokat követelőknek – azonban a felső korhatárt feloldották. A szervezet felülvizsgálta a jogosultsági kritériumokat is és eltörölte a várandós nők vagy anyák, valamint a házasságban élő – vagy valaha élt – nők számára régóta fennálló tilalmat.
Képünk illusztráció
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.