A kormány töketlen, impotens – állítja a Tisza párt, miután a kormánymédia elkezdett Magyar Péter ágyékával foglalkozni.
hvg.hu
Néhány soros közleményben foglalta össze programját a Tisza párt. Maga a program meglehetősen általános, azonban gyanúsan sok benne a férfi nemi szervre történő utalás.
Úgy mint:
„A töketlenkedés ideje lejárt.”
„Magyarországon potens politikai irányítás hiányában jelenleg nem működik az állam.”
„Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka…”
A minden bizonnyal szándékoltan felvett kommunikációs irány mögött az állhat, hogy az elmúlt napokban lényegében a teljes kormánymédia azzal foglalkozott, hogy Magyar Péter az Európai Parlamentben igazított egyet az ágyékán.
Magyarnak nyilván három választása volt:
ignorálja ezeket a támadásokat,
kikéri magának a stílust és a támadások, élcelődések tárgyát,
vagy megpróbálja visszafordítani a támadásokat, úgy, hogy elkezdi ugyanazt a szó- és utaláskészletet használni.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.