Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Európa-szerte elterjedtek voltak a kistestű emlősök, azonban az urbanizáció miatt évről évre közelebb kerülnek a kihaláshoz.
Mérsékelten fenyegetetté váltak a sündisznók a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) által létrehozott és fenntartott Vörös Listán, miután kiderült, hogy legalább 30 százalékkal csökkent a létszámuk az elmúlt évtizedben – írta meg a Guardian.
Korábban nem fenyegette a kihalás a tüskés állatokat, de az elvárosiasodás, az egyre több mezőgazdasági terület és az újonnan épülő útrengetegek miatt folyamatosan csökken az élőhelyük, és különböző veszélyekkel kell szembenézniük. Ilyen például a globális felmelegedés, a kipufogógáz és az autók, amelyek vezetői sokszor nem veszik észre a sündisznókat és áthajtanak rajtuk.
Még mindig van esély megállítani a nyugat-európai sündisznó állományának csökkenését, és arra kell törekednünk, hogy ne romoljon tovább a helyzetük
– figyelmeztetett Abi Gazzard, az IUCN szakértője.
Az Emlőstani Szervezet (The Mammal Society) arra kér mindenkit, aki kertes házban él, hogy figyeljenek arra, hogyan kertészkednek, ugyanis a rovarirtó szerek megölik a sündisznók által fogyasztott rovarokat, és közvetlenül is megmérgezhetik a süniket.
Az IUCN adatai alapján folyamatosan nő a veszélyeztetett fajok száma, de a növények sincsenek biztonságban. Nemrég a Vörös Lista azt is feltárta, hogy a világ fafajainak 38%-át fenyegeti kihalás. A lista szerint az értékelt 47 282 fajból legalább 16 425 veszélyeztetett. A szigeteken él a fenyegetett fák legnagyobb aránya, ahol az erdőirtáson túl a kártevők és betegségek jelentik a fő veszélyforrást.
A kiemelt képen egy európai sün látható. Forrás: Narciso Contreras/AFP
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.