szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Marshall Brickman több mint ötven éven keresztül dolgozott a színházi és filmes világban. 85 éves volt.

Elhunyt Marshall Brickman, Woody Allen 1970-es évekbeli filmjei, a Hétalvó, az Annie Hall és a Manhattan a társszerzője. A 85 éves író és rendező halálát lánya, Sophie Brickman jelentette be, aki elmondta, hogy apja pénteken hunyt el New Yorkban.

Az Annie Hall forgatókönyvével Oscar-díjat is nyertek 1977-ben, a Manhattant pedig jelölték a díjra. Előbbit az Amerikai Írók Céhe (Writers Guild of America, WGA) 2015-ben a valaha írt legviccesebb forgatókönyvnek választotta. Woody Allen és Marshall Brickmen 1993-ban még egy filmre összeállt, hogy együtt dolgozzanak a Rejtélyes Manhattani haláleseten.

Brickman 1939-ben született Rio de Janeiróban. Szülei zsidó származásúak voltak, apja Lengyel bevándorló. A család 1943-ban költözött az Egyesült Államokba, Brickman így Brooklynban nőtt fel. Egyetemi éveiben kezdetben természettudományos és zenei tanulmányokat folytatott, orvosi pályára készült. Majd mégis a zenélés felé vitte az útja, és több zenekarban is játszott.

A hatvanas években kezdett el szövegíróként dolgozni, elsősorban tévés produkciókban, így ismert meg Woody Allent is. Később többször rendezője is volt a saját maga által írt filmeknek, mint A szerelem bolondja, vagy a Mária nővér megmondja (Sister Mary explains it all). A filmes karrierjén túl a színházi világ is több sikeres darabot köszönhetett neki.  

Nyitóképünkön Woody Allen és Marshall Brickman a Hétalvó című 1973-as filmben. Fotó: AFP

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!