Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az egyházfő klinikai kórképe azonban továbbra is összetett.
Ferenc pápa túl van a közvetlen életveszélyen – közölte a Szentszék a Gemelli-klinika véleménye alapján.
A közlemény szerint Ferenc pápa állapota továbbra is stabil. Az utóbbi napokban regisztrált javulás tovább erősödött, ahogyan azt a vérvizsgálatok eredményei, valamint a gyógyszeres terápiára adott pozitív válaszok is megerősítették.
A Szentszék hangsúlyozta, mindez azt jelenti, hogy a kétoldalú tüdőgyulladás okozta fertőzés jelentette életveszély elmúlt, az óvatosság azonban megmaradt, mivel „a klinikai kórkép továbbra is összetett, ezért a gyógyszeres kezelést a következő napokban is kórházi körülmények között folytatják”.
Hozzátették, hogy az óvatosság annál is inkább indokolt, mivel idős betegről van szó. Ferenc pápa, ahogyan az utóbbi egy hétben is, napközben magas áramlású oxigénpótlást kap, éjszakára pedig nem invazív gépi ventillációval segítik a légzését.
Ez volt a huszonötödik nap, amelyet a pápa a Gemelli-klinikán töltött. A Szentszék korábban közölte, nincsen pontos dátuma annak, hogy Ferenc pápa mikor hagyhatja el a klinikát, és az orvosok véleménye szerint még korai az egyházfő kórházi távozásáról beszélni.
A Vatikánban hétfőn kezdődött a kúria bíborosainak nagyböjti lelkigyakorlata, amelyet március 14-ig a VI. Pálról elnevezett audienciateremben tartanak. A szentszéki szóvivő korábbi bejelentése szerint Ferenc pápa hétfőn egyenes kapcsolatban volt a teremmel, de a résztvevők nem látták őt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.