Vatikán: még korai arról beszélni, mikor hagyhatja el a kórházat Ferenc pápa
Enyhén javult a pápa állapota, de a légzését még segíteni kell éjjelente.
HVG
Még túl korai arról beszélni, hogy Ferenc pápát hazaengedjék a kórházból – írja aVatican News. A katolikus egyházfő állapotával kapcsolatban enyhe javulásról számoltak be, éjszakára invazív módon segítették a légzését, majd átváltottak orrkanülös oxigénterápiára. Ezenkívül azt írták, hogy csendesen telt az éjszakája.
Orvosai szerint az egyházfő állapotában csekély javulás következett be, de óvatosságból továbbra sem bocsátkoznak jóslatokba.
A Vatikán azt is közölte, hogy Ferenc pápa folyamatosan dolgozik, és a híreket is követi. Az argentínai áradásokkal kapcsolatban azt közölte, hogy együttérez Bahia Blanca lakóival és imádkozik értük.
Ferenc pápa február 14-én került kórházba kétoldali tüdőgyulladással. Az állapota jelenleg stabil, hétfő estére ígért a kórház bővebb tájékoztatást.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
A Tisza Párt elnöke reagált Orbán Viktor interjújára, amelyben a miniszterelnök azon kesereg, hogy Varga Judit, Magyar volt felesége már nincs a politikában.