6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
André Rives akár 3 év börtönt és 150 ezer eurós börtönbüntetést is kaphat.
Bíróságon kell felelnie egy 81 éves francia vadásznak, amiért megölt egy védettnek számító barna medvét – számolt be az Independent. André Rives akkor lőtte le az állatot, amikor az rátámadt, és mindkét lábát szétmarcangolta.
A férfi 15 társával vadászott a Pireneusokban, amikor észrevettek két medvebocsot, elmondása szerint ezt követően támadott rá az állatok anyja. „Nem volt más választásom, szembe kellett néznem a medvével, amely meg akart enni” – mondta a bíróságon Rives.
„Egymás szemébe néztünk, majd elkezdett felém rohanni. Megragadta a bal combomat, amitől bepánikoltam, és leadtam egy lövést. Ezután vicsorogva elhátrált, majd megkerült, és a jobb vádlimba harapott. Elestem, a medve pedig enni kezdte a lábamat. Újratöltöttem a puskámat és lelőttem” – idézte fel a történteket az idős vadász.
Rivest és társait egyaránt bíróság elé állították, mivel a rendőrség megállapította, hogy 400 méterrel a kijelölt vadászterületen kívül lőtték le a medvét. A bíróság többek között azt akarta megtudni, hogy miért tartózkodtak a vadászok a védett területen, amelynek jelölése utóbbiak szerint nem volt egyértelmű.
A 81 éves férfit az esetet követően eltiltották a vadászattól, de elmondása szerint szeretné visszakapni a puskáját, hogy újra hódolhasson hobbijának a barátai társaságában. A védett medve megöléséért ugyanakkor akár 3 éves börtönbüntetést és 150 ezer eurós, közel 60 millió forintos bírságot is kaphat.
A Pireneusokban – ahol az állat védettnek számít – a legutóbbi adatok szerint 83 barna medve él. A lelőtt állatot, amelyet Caramellesnek hívtak, kitömték, és a toulouse-i természettudományi múzeumban állították ki.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.