Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Kristi Noem a családjával vacsorázott egy étteremben, amikor a szájmaszkot viselő ismeretlen elkövető észrevétlenül felkapta a táskáját, majd távozott az étteremből.
A titkosszolgálat orra előtt lopta el valaki az amerikai belbiztonsági miniszter táskáját – derül ki a Guardian cikkéből. A táskával együtt tűnt el Kristi Noem tárcája is, benne 3000 dollár készpénzzel (kb. egymillió forint), az útlevelével, a jogosítványával és a lakáskulcsával.
A helyzetet igazán kellemetlenné az teszi, hogy mindez a titkosszolgálat embereinek orra előtt történt, ugyanis ők látják el a miniszter mindenkori védelmét. Az egyik szemtanú el is mondta, hogy a titkosszolgálat két civil ruhás munkatársa mindezen idő alatt az étterem bárjában ücsörgött.
Az étterem kamerafelvételeiből láthatóvá vált, hogy Noem táskáját egy fehér, szájmaszkot viselő férfi vitte el, akinek a kilétét egyelőre nem sikerült megállapítani. Azt sem lehet tudni, hogy az elkövető tudta-e, hogy kinek a táskáját viszi el.
Noem egyébként elszánt támogatója Trump bevándorlásellenes politikájának, olyannyira, hogy még ki is utazott Salvadorba, ahol az Egyesült Államokból kitoloncolt illegális migránsokat tartják. Ott Noem bejárt egy börtönt, és egy migránsokkal telepakolt cella előtt videót is forgatott, amiben egy 50 ezer dolláros Rolex-karórát viselve az Amerikában élő, papírokkal nem rendelkező bevándorlókat figyelmeztette, hogy akár egy salvadori börtönben is találhatják magukat.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.