Két belga turista, egy anya és fiúgyermeke holttestét találták meg hétfőn a népszerű jordániai kirándulóhely, Petra közelében, amelyet több más dél-jordániai településsel együtt villámáradás sújtott a hét végén – jelentette be a helyi rendőrség kedden.
A nőt és három gyermekét – akik a villámárvíz érkezésekor egy 18 fős turistacsoport tagjaiként, kalandtúrán vettek részt az al-Nakhil vádiban – vasárnap este sodorta el az árvíz. A helyszínre érkező mentőalakulatok 14 cseh turistát és a belga nő két gyermekét kimentették, a mentést azonban hajnali két óra körül fel kellett függeszteniük a rossz időjárási- és a terepviszonyok miatt. A nő és fia holttestét hétfő reggel találták meg, miután a keresést újraindították – közölte Hasszán al-Dzsabúr, az érintett kerület kormányzója az Al-Mamlaka állami televíziónak adott nyilatkozatában.
A kormányzó hozzátette, hogy a villámárvíz miatt több száz turistát kellett kimenekíteniük Petrából. A belga családról és a gyermekek életkoráról egyelőre nem közöltek részleteket.
Jordániában gyakran előfordulnak villámárvizek, mivel a szezonálisan jelentkező heves esők gyorsan tudnak nagy mennyiségű vizet rázúdítani a száraz, sivatagi völgyekre. 2018-ban több mint 30 ember halt meg villámárvizekben a Holt-tenger térségében és Jordánia más részein, 2021-ben pedig legkevesebb három ember halt meg, miután az árvíz elsodorta az autójukat.