Belga turisták haltak meg a hétvégén villámárvízben Jordániában
A villámárvíz miatt több száz turistát kellett kimenekíteniük Petrából. Két embert nem sikerült kihozniuk a kanyonból.
A villámárvíz miatt több száz turistát kellett kimenekíteniük Petrából. Két embert nem sikerült kihozniuk a kanyonból.
Amerikai kutatóknak sikerül megfejteniük a Vallis Schrödinger és a Vallis Planck, vagyis két holdbéli kanyon keletkezésének titkát.
Az ausztrál Mezőgazdasági, Vízügyi és Környezetvédelmi Minisztériumhoz tartozó kutatócsoport szakemberei bejelentették, hogy a Vanderford-gleccser alatt, az Antarktisz keleti részén egy jégkanyonra bukkantak.
Repülő helyett ezúttal kocsival vettük célba Crna Gorát, a búvárkodásra hívó tenger, a hatalmas hegyek és kanyonok, a 100 forintos fagylaltgombóc és a kaotikus közlekedési morál országát. Már az odajutás is egy igazi kaland, és a többi még csak azután jön.
Három ember meghalt, négy megsérült a balesetben.
A NASA megfigyelése alapján a Grand Canyon eltörpül a Plútó legnagyobb holdján észlelt kanyonhoz képest.
Legalább 19 holttestet találtak a mexikói hatóságok egy kanyonban az erőszak miatt hírhedt Guerrero tagállamban – közölték szövetségi tisztviselők helyi idő szerint kedden. Nyolc holttesten égésnyomokat fedeztek fel, két testet darabokban találtak meg. Lehet, hogy több testet találnak még.
Allergia, fulladás és rejtélyes halál sújtotta a Grand Canyonban pihenő turistákat az elmúlt 10 napban.
Hasonló módon alakulhatott ki az Idaho állam déli részén található Woody's Cove kanyon és a Mars felszínén lefotózott Echus Chasma kanyon – közölte a NASA, amely fotókat is közzétett az egymásra alakjában is hasonlító két természeti képződményről.
A világ egyik legnagyobb kanyonját fedezte fel a Grönlandot borító jégpáncél alatt nemzetközi kutatók egy csoportja. A 800 kilométer hosszú, helyenként 800 méter mély árkot óriási folyó vájta ki több mint négymillió évvel ezelőtt.
Legyen formás a fenék és darázs a derék. De mégse napozzon. Ne fogyózzon. Ne strandoljon. Űzzön inkább férfi sportot, és meglátja, az amazon vadócok a legsikeresebb hódítók.
A víz vájta szurdokok kialakulásához az eddigi ismeretek szerint évmilliókra van szükség, a folyamat azonban sokkal gyorsabban, akár napok alatt is végbemehet - állapították meg amerikai kutatók.