Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Már tizenhat fiatal látogatja szervezetten a babákat, miután felkészítették őket arra, hogyan kell róluk gondoskodni.
Egyetemista önkéntesek látogatják a kórházban hagyott babákat a szegedi szülészeti klinikán – számolt be az RTL híradó szerdán. Két hallgató ötlete volt másfél éve, hogy szebbé tegyék az újszülöttek napjait, akik az örökbefogadásig így megkapják a szeretetet, amire szükségük van.
Több hónapos felkészítés után ma már 16 egyetemista önkéntes látogatja szervezetten a babákat. Megtanulták többek között, hogyan kell etetni, ringatni, vagy akár tisztába tenni őket. A diákok egymást váltva minden nap ott vannak a szülészeten, tehermentesítik a nővéreket és próbálják pótolni a szülőt, aki lemondott a gyermekéről, vagy valamilyen okból nem viheti haza.
Orvos Hajnalka, egyetemi tanár, osztályvezető az RTL-nek azt mondta, azzal, hogy a diákok kézbe veszik, ringatják a csecsemőket megkönnyítik a nevelőszülőknek azt, hogy majd a kötődés kialakuljon. Az egyik ötletgazda bajai és már az ottani kórházban is sikerült meghonosítania a programot.
A tavalyi statisztika szerint 300 kórházban hagyott újszülött volt 2024-ben Magyarországon.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.