Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
„Nem zavar, ha valaki meleg, transz vagy számomra akár nem ismert fogalmak közé sorolja magát, mert meggyőződésem, hogy semmilyen formában nem árt ezzel a társadalmunknak, és személy szerint nekem sem. És a gyerekeimnek sem!” – írta a műsorvezető a szombati tüntetés elé.
„Holnap Pride lesz Budapesten, és látva, hogy a Mi Hazánk is ugyanazokat a helyszíneket választotta demonstrálni, mint a felvonulók, azt kívánom, hogy szervezett atrocitás nélkül sikerüljön az ünneplés!” – írta Till Attila műsorvezető a szombati budapesti Pride előtt egy nappal egy Facebook-posztban, amiben kifejezte támogatását a felvonulók felé. Szerinte nincs probléma azzal, hogy emberek évente egyszer – vagy akár többször – karnevált, parádét tartanak egy város közepén.
„Nem zavar, ha valaki meleg, transz vagy számomra akár nem ismert fogalmak közé sorolja magát, mert meggyőződésem, hogy semmilyen formában nem árt ezzel a társadalmunknak és személy szerint nekem sem. És a gyerekeimnek sem!” – írta Till, és hozzátette, hogy ugyanezt 20 évvel ezelőtt is elmondta egy beszélgetésen a Sziget Fesztiválon, szerinte azóta rosszabb lett erről a közbeszéd.
A műsorvezető szerint káros, hogy a Pride felvonulás megtartásáról vitatkozni kell, úgy gondolja, ennek evidenciának kellene lennie, és ami most zajlik, az szabadság- és demokrácia-ellenes.
„Úristen, az emberek nem egyformák??? Nem, és ez mindig is így volt. Nem tudom miért lenne az elfogadás, megértés alacsonyabb rendű vagy akár érzelmileg nehezebben megélhető emberi reakció, mint az elutasítás” – írta.
Till elmondása szerint Budapesten még nem volt Pride-on, de New Yorkban már látott ilyen felvonulást, ahol nem voltak ellentüntetők, és a menet elején meleg rendőrök, katonák és tűzoltók mentek, valamint hírességek és közintézmények dolgozói is jelen voltak.
Nyitókép: Veres Viktor
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.