Till Attila: Ugyanúgy szét vagyok mérgezve a politikával, mint mindenki
11 perc
2024.10.28. 05:30
2024.10.28. 07:15
És mi van Tomival? címmel kerül moziba a napokban Till Attila új filmje, amelybe a rendező saját, alkohollal kapcsolatos rossz tapasztalatait is beleírta. Úgy véli, nem sokáig tartható fenn, hogy tehetséges, bizonyított rendezők nem kapnak állami támogatást. Arra pedig saját bevallása szerint nincs épkézláb válasza, hogy elfogadható-e az, hogy a TV2 egyik arca.
HVG: Magyarországról szóló bevett szlogen, hogy „egymillió alkoholista országa”, és erről a nemzetközi és hazai statisztikák még rosszabb képet mutatnak. Ugyanakkor nagyon keveset beszélünk erről a problémáról. Mi ennek az oka?
Till Attila: Az alkohol az emberiség legfontosabb szere, és úgy tűnik, az emberiség nem tud meglenni szerek nélkül. Hogy ez kábítószer, alkohol, vagy bármi más, az mindegy. Az biztos, hogy az alkohol egészen különleges helyen van a globális kultúrában. Csak gondoljunk arra, hogy a tömény angolul spirit (ami szellem, életerő is egyben), franciául eau de vie (az élet vize). Mindenütt ott van, mindenhová befolyik, de nagyon megbocsátóak vagyunk vele, valószínűleg azért, mert nagyon lassan alakul ki a függőség. És ne feledjük, az alkohol legális! Nemcsak azért lehet kapni, mert jó sok pénzt jelent vállalatoknak, és persze az állami adórendszereknek, hanem azért, mert az a közmegegyezés, hogy ez így jó. Olyan, mint egy ősi törvény: alkoholt lehessen kapni. Hogy miért tabu erről beszélni, az épp azzal függ össze, hogy nagyon átszövi az életünket, kultúránkat. Mindenre koccintani kell, iszunk, ha meghalt valaki, iszunk, ha megszületik valaki, iszunk, hogyha bármi történik, iszunk, ha megismerkedünk valakivel. Olyan, mintha az alkohol lenne kapocs az emberek között. De azért kell beszélni erről, mert sokan vannak, akik már nem jól használják ezt a hidat. És sokszor nemcsak egy ember az áldozat ilyenkor, hanem egy egész család, egy baráti közösség. A film is arról próbál beszélni, hogy van segítség, vannak megoldások.
HVG: Jobb lenne, ha illegális lenne – a többi droghoz hasonlóan – az alkohol is?
T. A.: Nehezen tudnék állást foglalni ebben, magam se tudom, hogy jó lenne-e betiltani. Amikor a börtönben ülők 80 százaléka alkohol hatása alatt, vagy valamilyen bódult állapotban követi el a bűncselekményt, amikor a legtöbb családon belüli erőszak mögött is ott van a pia, akkor joggal merül fel ez a kérdés. Másrészt, bármikor próbálták betiltani, soha nem működött. Ráadásul sok embernek segít különbözőképpen az alkohol. Segíthet a kapcsolatok kialakításában és fenntartásában, segít ellazulni, jobb kedvre derít embereket. Nem lehet elvenni azoktól, akik képesek kulturáltan fogyasztani. Nyilván a határok megtalálása nehéz. Az És mi van Tomival? főszereplője, Thuróczy Szabolcs fogalmazta ezt meg találóan a napokban. Mint mondta, „ha nem merek odamenni a lányhoz ismerkedni, megiszom három pálinkát, és lehet, hogy már oda merek. De ha öt pálinkát iszom meg, akkor meg már ő nem akar velem semmit.” Szóval, ez egy bonyolult szer.
HVG: Meglepő nyíltsággal beszél már évek óta a saját alkoholproblémájáról, most pedig egy játékfilm témájává is emelte. Miért döntött úgy, hogy felvállalja ezt?
T. A.: Azért, mert érintett vagyok. Nyolc éve nem iszom. Nekem ez egy fontos témám, amit most, a filmmel eléggé ki is éltem. Mondhatni ez egy csúcspontnak tekinthető e téren. Most még adok erről néhány interjút, de szerintem két év múlva már egy rántott húsról vagy egy kóbor kiskutyáról is szívesebben beszélek majd, mint az alkoholfogyasztásról.
HVG: Pedig akkor is nagy probléma lesz. Van egy jelenet a filmben, amikor a már nem ivó alkoholista főszereplő felszáll a villamosra, és bármerre néz, mindenütt isznak az emberek. Mindezt úgy mutatja be Győri Márk kamerája, ahogy mindennap látjuk a valóságban is.
T. A.: A bemutató előtti vetítéseken azt láttam, hogy nagyon érdekli az embereket ez a téma. Mindig rájövök, hogy sokkal több embert érint – kit hogyan –, mint hisszük. Van, aki többet iszik, rosszul iszik, mint kéne. Van, aki egyáltalán nem iszik, de a családjában, baráti körében van alkoholista. Olyan is van, aki nem tartja magát alkoholistának, de azért a környezete már azt gondolja róla.
HVG: Egyáltalán meddig nagyivó és honnantól alkoholista valaki?
T. A.: Ha kell, akkor én lealkoholistázom magam, de valószínűleg inkább nagyivó vagyok. Én ugyanis nem a mindennapi szorongásaim miatt ittam és nem is egy meglévő rendszer szerint, hanem buliból. De ha egy héten volt négy buli, és abból kettő kétnapos volt, akkor az a hét ki volt pipálva. Teljesen mindegy, mit gondoltam, akkor én végigittam az egész hetet. Egyébként feltettem magamnak a kérdést, hogy mi értelme van megkülönböztetni a nagyivót az alkoholistától. Ennél sokkal lényegesebb, hogy akadályozott-e már a pia az életem valamely szegmensében annyira, hogy beláttam, baj van, ki kell szállni. Ha ez megtörténik, akkor tök mindegy, hogy alkoholista vagy, esetleg nagyivó.
HVG: A filmbeli Sanyi is eljut erre a pontra.
T. A.: Megpróbáltuk ezt az utat nagyon érzékenyen ábrázolni. Nehezen mondja ki, hogy ő alkoholista, pedig teljesen egyértelmű jegyek utalnak erre. És még amikor kimondja, akkor is hozzáteszi, hogy talán. Még az utolsó pillanatban is próbálja tompítani ezt a problémát magával kapcsolatban. De ez egy nagyon fontos kérdés.
HVG: A napokban volt hír, hogy az Ázsia Expresszben nyolc év után ivott egy kis bort. Egy valóságshow miatt? Nem volt ez veszélyes a visszaesés szempontjából?
T. A.: Az egy szakrális helyzet volt, nekem pedig van egy vonzódásom a történelem előtti emberhez, és mindenféle szakralitáshoz. A Fülöp-szigetek északi részén élő igorot törzsnél voltunk, ahol a saját kertjükbe temették el a halottjaikat a helyiek. Az ősi szertartáshoz hozzátartozik, hogy isznak pár korty rizsbort. Ezt nem akartam megsérteni. De az is ide tartozik, hogy nem mindegy, ki milyen állapotban van a nem ivása szakaszaiban, van, akinek egy korty is túlzás. Én jelenleg olyan állapotban vagyok, hogy eszem ágában sincs egy kortynál többet inni, nem kell ezen görcsölnöm. Ráadásul annyira rossz ízű volt az az ital, hogy akkor sem kellett volna több, ha nincs ilyen problémám. Egyébként kifejezetten élveztem, hogy megjelent a „sátán”, a kísértés az életemben, és újra szemtől szembe álltunk. Ezúttal én győztem.
HVG: Térjünk vissza a filmre, ami baráti összefogásból készült, állami támogatás nélkül. Mostanában számos nagyon fontos filmnek ez volt a modellje. Szimler Bálint ezeket szamizdat filmeknek nevezi.
T. A.: Én inkább underground filmeknek címkézem ezeket, mert engem ez a fajta működés a 80-as évek underground zenekarainak működésére emlékeztet, de bárhogyan nevezhetjük.
HVG: Nincs meg az a veszély, hogy épp e filmek megszületése (és sokszor sikere) tartósítja a mai torz filmfinanszírozási rendszert? Hiszen az állam mondhatja, hogy na, ugye, el tudnak készülni ezek a filmek, én pedig nyugodtan szórhatom a milliárdokat a kormányközeli szuperprodukciókra.