Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A harmadik alkalom egy hazai kórházban, egy ötórás műtét után történt.
Szalóczy Pál volt a Blikk Talk vendége. A Magyar Televízió és Rádió egykori bemondója arról az időszakról is mesélt, amikor az orvosok három alkalommal is visszahozták a klinikai halálból.
Háromszor is voltam a klinikai halál állapotában. Az első kettő még a sípályán történt, ahol rosszul lettem Olaszországban, fenn a hegyen. Ott egy-két napon belül kétszer volt. Az egyik menet közben, pillanatok alatt történt, a másik pedig nem tudom már mikor, már nem is emlékszem. A harmadik volt az, amelyik az itthoni műtétet – ami 5 órás műtét volt – követő napon az intenzív osztályon ért, de pillanatok alatt ott volt mindenki, és helyrehoztak. Én semmire nem emlékszem
– mondta el Szalóczy, aki az előzményekről is mesélt.
Biztos, hogy nem direkt módon, de az az erős stressz, amit akkor én átéltem abban az időszakban, meggyorsította ennek a történetét. Igazából ötvenegynéhány éves koromig azt sem tudtam, hogy van szívem, hogy az ketyeg, az dolgozik. Kicsit időnként éreztem – főleg 40 fölött –, hogy fáradékonyabb vagyok. Ha az uszodában versenyt úsztunk, akkor azt éreztem, hogy nem érem el a túloldalt. Tehát ilyen nagyon végletekig elfárasztó dolgoknál éreztem, hogy nem tökéletesen működik, de egyébként semmi bajom nem volt. Majd rosszul lettem menet közben a mikrofonnál
– mesélte a tünetekről az egykori bemondó, aki szerint nemcsak a veleszületett szívbillentyűzavara, de a magánéleti problémái is szerepet játszottak az egészsége megromlásában.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.