A gyémánt örök, de attól még lehet, hogy egy gép állította elő
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Mészáros Lőrinc fotójával illusztrált cikkében Kiss Antal volt miniszteri biztos arról írt, hogy a nemzeti gazdasági elit inkább a mértéktelen rongyrázásban jeleskedik, és nem Széchenyi István gróf példáját igyekszik követni.
Programadó írásban szólították fel a Mandinerben a fideszes milliárdosokat, hogy 2026-ig van idejük többet betenni a közösbe, és az üzenetet pár nappal később a Magyar Nemzetben is elismételték – szúrta ki a 444.
A Mandineren megjelent cikket Kiss Antal jegyezte, aki eredetileg teológus volt, majd szolgált miniszteri biztosként, és vezette a Magyar Fejlesztési Központot is.
Írásában Kiss némi vörösterrortól rettegés és a „multikulturális bólogatójánossá” váló „masszamagyarok” rémképének felfestését követően rátér a lényegre, miszerint a Fidesz saját magát tette támadhatóvá azzal, hogy a keresztény értékeket beemelte a politikájába, így azokat kívülről is joggal kérik számon a közösség azon tagjain, akik nem igazán felelnek meg ezeknek.
„Mit vár el egy földi halandó, négyévenkénti szavazópolgár a szupergazdagoktól, legyen bármilyen oldali is? Talán azt, amit az érettségi tételben Széchenyi Istvánról el kell mondania minden tizennyolc évesnek: Magyar Tudományos Akadémia, Lánchíd, lóverseny. Azaz vagyonának nagyságához mérten két kézzel ad vissza valamit nemzetének. Két kézzel, nem zsugori szűk marokkal, nem morzsákat! Nem offshore-ozza, alapítványozza, rejtegeti, babusgatja” – írja.
Minderre szerinte 2026-ig van még idő, úgyhogy a cikke végén cselekvésre is szólítja fel az érintetteket.
Azzal, hogy esélyesnek látszó kihívója jelent meg a NER-nek a pályán, hirtelen egyre többeknek tűnik fel a kormánypárt környékén az üzleti holdudvar és a pártelit fényűző életvitele. Még maga Lázár János is nyilvánosan kelt ki a „luxizás” ellen, noha a közvélemény-kutatások szerint az emberek őt is a luxizók közé sorolják, de ezt a véleményt osztotta egy magyar nemzetes publicisztikájában Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője is, aki még hosszan idézte is Kiss Antal cikkét a maga írásában.
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.