„Csak hálával tudunk gondolni az elkötelezettségére... és arra a szeretetre, amellyel a az utolsó erejéig kereste az unokákat” – áll a a Plaza de Mayo Nagymamái Mozgalom közleményében. Rosa Roisinblit 106 évesen halt meg.
Argentína „piszkos háborúja” alatt mintegy 30 ezer embert öltek meg vagy tüntettek el. A letartóztatott ellenzéki aktivisták gyerekeit elrabolták és örökbe adták.
Rosa Roisinblit 1919-ben született Moises Ville-ben, egy zsidó bevándorlók által lakott városban Argentína középső részén. Szülészként dolgozott, 1949-ben költözött Buenos Airesbe, ahol 1951-ben megházasodott.
Az 1976. márciusi katonai puccs után a junta több tízezer aktivistát rabolt el razziák során, és titkos központokban tartották őket fogva. Példa nélküli volt a kegyetlenség, az áldozatokat szörnyű kínzások után gyilkolták meg. Becslések szerint 500 csecsemőt raboltak el.
Roisinblit terhes lányát, Patriciát, vejét, José Pérez Rojót és 15 hónapos unokáját, Marianát 1978-ban rabolták el. A nőt addig tartották életben, amíg egy pincében megszülte a fiát. A házaspár holttestét soha nem találták meg, Marianát pedig visszaadták Rosának, aki felnevelte. Az újszülöttet viszont a légierő egyik hírszerző tisztje kapta meg.
Családja elrablása után Roisinblit csatlakozott a Plaza de Mayo Nagymamáihoz. A mozgalom munkájának köszönhetően Mariana 2000-ben találta meg az öccsét, aki, miután a DNS-tesztek igazolták a rokonságot, a születése óta először találkozhatott a nagymamájával és a testvérével.

Rosa Roisinblit a két unokájával
JUAN MABROMATA / AFP
Rosa Roisinblit 2016-ban, 96 évesen ott volt a bíróságon, amikor az unokája elrablóját, Francisco Gómezt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Végignézte azt is, hogy a lánya és veje elrablásáért és megkínzásáért 25 év börtönbüntetésre ítélték a hadsereg két tagját.
Egy évvel később az AFP hírügynökségnek így nyilatkozott: „Ez a seb soha nem gyógyul be... De hogy abbahagyom? Nem, soha nem fogom abbahagyni.”
A Plaza de Mayo Nagymamáinak és más hasonló szervezetek munkájának köszönhetően becslések szerint 140 elrabolt csecsemő került vissza biológiai szüleihez.
Több száz gyereket azonban még mindig eltűntként tartanak számon.
Argentínában az 1976–1983 közötti véres diktatúra ideje alatt egyes becslések szerint a katonaság akár ötszáznál is több gyermeket rabolhatott el a szüleitől. Most sikerült azonosítani egy DNS-vizsgálattal a 131. gyermeket.