A mianmari junta tüzet nyitott a földrengés áldozataihoz tartó segélyszállítmányra
A hadsereg szerint a konvoj érkezéséről nem kaptak tájékoztatást, a járművek pedig a katonák figyelmeztetésére sem álltak meg.
A hadsereg szerint a konvoj érkezéséről nem kaptak tájékoztatást, a járművek pedig a katonák figyelmeztetésére sem álltak meg.
Négy év helyett csak kettőt kell leülnie a Nobel-díjas korábbi államfőnek.
A volt vezető korábbi szövetségesét is börtönbüntetésre ítélte a junta.
Danny Fenster már az országot is elhagyhatja.
A március 24-i választások közeledtével újabb, immár nyolcadik dalát jelentette meg hétfőn Prajuth Csan-ocsa, a thaiföldi juntát vezető miniszterelnök.
A Nigerben államcsínnyel hatalomra jutott katonák péntek hajnalban az állami rádióban és televízióban bejelentették: feloszlatják a kormányt és felfüggesztik az ország tavaly elfogadott alkotmányát.
Aung Szan Szú Kji mianmari ellenzéki vezető találkozót kért a katonai junta legfőbb vezetőjétől, Than Sve tábornok-elnöktől, ami újabb jele annak, hogy lassan kommunikációs csatornák nyílnak meg a házi őrizetben tartott asszony és a katonai vezetés között.