Megkezdték a fonyódi Várhegyi kilátó bontását, amelyet már öt éve életveszélyessé nyilvánítottak. Az ok meglepő: házi cincérek és farontó gombák támadták meg az építmény faszerkezetét, és a kár olyan súlyos, hogy arra nem találtak megoldást – vette észre a Sokszínű Vidék a Sonline-on. A bontás szeptember 10-én kezdődött meg, és harminc nap alatt el is tűnik a kilátó.
A kilátót 2011-ben, csaknem 80 millió forintos pályázati forrásból építették. Az évek során a cincérlárvák belülről kezdték rágni a faszerkezetet, amelyet a gombák tovább gyengítettek. A faanyag lassan elkorhadt, a torony elvesztette stabilitását, ezért 2021-ben le kellett zárni, most pedig a bontás mellett döntöttek.
A helyzet olyan súlyos, hogy a lebontott faanyag nem hasznosítható újra, mivel korábban favédő szerekkel kezelték, így veszélyes hulladéknak minősül.
Külön elszállítást és ártalmatlanítást igényel, ami pluszköltséget jelent, bár a város valamelyest kárpótlást kapott: egy per nyomán tavaly 60 millió forintos kártérítést ítéltek meg Fonyódnak a kivitelezővel szemben.
A bontás csak a fakilátót érinti, a mellette álló 40 méteres acéltorony megmarad.
Erdei Barnabás polgármester szerint ugyanakkor komoly veszteség éri a várost, hiszen a kilátók mindig is fontos szerepet játszottak Fonyód turisztikai arculatában. A Sipos-hegyi kilátó például évente több tízezer látogatót vonz. Az új panorámatorony legkorábban 2026–2027-ben épülhet fel – írja a Sokszínű Vidék.