Hogyan került kapcsolatba a zenével, és mi vezette a közösségi énekléshez?
Gyerekkorom óta zenélek, trombitázom. Ének-zene tanárnak tanultam, majd karnagyi szakképesítést szereztem. Igazából a gyerekkórus, illetve a kórusban való éneklés volt az, ami teljesen elvarázsolt, és amit úgy éreztem, hogy hivatásszerűen tudnék csinálni.
Mióta vesz a részt a Superar munkájában? Hogyan került kapcsolatba velük?
Negyedik éve vagyok a magyarországi Superarnál, a Zeneművészeti Alapítványnál. Együtt tudtam rezonálni az alapítványnak azzal a célkitűzésével, hogy a közösségi élményteremtés válogatás nélkül, minden gyereknek egyformán jár. Ezért jelentkeztem erre a lehetőségre, aztán volt egy közös óralátogatás, tanítás, amely során megismerkedtem meg a Superar tagjaival. Így alakult ki a közös munka. Nagyon tetszett az, ahogyan ők gondolkodnak erről az egész éneklésről és a gyerekek fejlesztéséről.
Pontosan mit is jelent karnagynak lenni a Superarnál?
A Superarnál ének-zene tanár vagyok vagy karnagy, így egységben szoktuk említeni mert az összes képesítésre szükség van. Már negyedik éve a Bem József Általános Iskolában vezetem a Superar programot, elsőtől negyedikig minden osztályban működik ez a program. A SUPERALBUM pedig konkrétan a harmadikos és negyedikes évfolyamot érintette.
Hogy született meg a SUPERALBUM koncepciója? Mi adta hozzá az ötletet, hogy egy ilyen albumot létrehozzanak?
A fő támogatónk, a Spar, ami szeretett volna nyitni a fiatalabb közösség felé. Így jött az ötlet, hogy fiatalos zenekarokkal lehetne valamilyen programot kitalálni. És ha már fiatal zenekarokról van szó, akkor ki az, aki még fiatalabb, mint egy 30 év körüli zenekari tag? Hát a gyerekek. Ehhez pedig a mi kórusunkat választották.
A Superalbumon részt vevő előadók
Bagossy Brothers Company, Blahalouisiana, a Bohemian Betyars, a Carson Coma, Co Lee, Járai Márk, Kolibri, Mehringer és a Margaret Island. És a gyerekkórus.
Mi alapján döntik el, hogy egy ilyen projektben mely gyerekek vehetnek részt?
A tavaly év elején mondtuk el a gyerekeknek, hogy lesz egy projekt, amiben különböző előadók írnak dalokat, és a gyerekek részesei lehetnek akár a dalszerzésnek is. Lehet, hogy egy-egy dallamot, amit ők itt a közös zenei órán megénekelnek, megihletik a zenészeket. Ha ebben van kedvük részt venni, akkor jelentkezzenek. Tavasszal jelentkezett konkrétan a mi iskolánkból 50 diák, egy másik iskolából, a Losonczi téri Általános Iskolából 20-30 diák. Ellátogattak hozzánk a zenészek az iskolába, és megnéztek egy Superar-órát, sőt, az énekkari óra bevezetésében teljes mértékben részt vettek, beénekeltek velünk dallamokat. Ők is, a gyerekek is találtak ki szövegeket. Így indult a projekt.
Hogy zajlott a stúdiómunka?
Volt, hogy egy zenekar egy konkrét, meglévő dalt küldött, abban kijelölték, hogy melyik rész az, amiben el tudják képzelni a gyerekeket énekelni. Majd megkaptuk a demóverziót, mi tanárok ezt megtanultuk, lekottáztuk, bevittük az órára a gyerekeknek. Ott kigyakoroltuk, aztán mentünk a stúdióba, ahol a gyerekek találkozhattak az adott zenekarral, vagy egy-egy tagjával. A zenészek instrukciókkal elláttak minket, hogy milyen érzést, milyen lelkületet vigyenek bele a gyerekek a dal megszületésébe vagy egy refrén feléneklésébe. A gyerekeket nagyon inspirálta, hogy akár az üvegfalon túl látják a zenészeket. Nagyon sokszor az is megtörtént, hogy a zenészek bejöttek közénk a feljátszóterembe, és volt aki karmesterként a gyerekek elé állt, vagy akár csak ösztönözte őket a jelenlétével.
Mennyire vehettek részt a gyerekek a dalírásban?
Olyan is volt, amikor eljött a zenekar a gyerekek közé, és közösen írtak egy ilyen workshop keretén belül szöveget. Nagyon izgalmas volt, hogy mi az, amit változtassanak, mi az, amit tartsanak meg, és végül ebből születtek nagyon izgalmas szavak, mondatok. Ezeket megzenésítette a zenekar. Fantasztikus volt látni, amikor eljutott hozzánk a demóverzió és a gyerekek felfedezték benne a saját soraikat, hogy ezt „én mondtam, ezt meg én mondtam”. Ez egy nagyon erős impulzus a gyerekek felé, hogy részesei ennek. Arra is volt példa, amikor néhány hangot kértünk, hogy módosítsuk, mert például hangnemben túl mély vagy túl magas volt a gyerekek számára. Vagy volt olyan dal, amelyikbe épp a stúdiózás alatt született pluszszólam.
Tudna mondani egy kifejezetten meghatározó élményt a stúdiózásból?
Egyszer az egyik stúdiófelvétel alkalmával a zenekarból az egyik tag mondta, hogy hú ez nagyon tetszett neki, hogy ilyen ügyesen és ilyen szépen felénekelték a gyerekek a dalt, van-e rá mód, hogy ők még most megtanuljanak egy plusz kísérőszólamot? Mondtuk, hogy persze, ha kapunk tíz percet, akkor megtanuljuk. Úgyhogy nagyon sokrétűen kipróbálták magukat a gyerekek is, tanárok is. Meg a zenekarok is, hogy hogyan működik ez a dinamika a gyerekcsoport és a zenekar vagy éppen egy előadó között.
Mi az, ami kifejezetten kihívást jelentett a munka során?
A kihívás mindig minden egyes ilyen stúdiózás előtt vagy akár daltanulás előtt a szűk határidő volt. Volt, hogy megkaptuk a dalt, kedden megtanítottuk a gyerekeknek, szerdán felénekeltük. Ez nagyon erős stresszkezelést meg rugalmasságot is igényelt mindenki részéről. Meg ugye az örökös tervezés, mert itt, ha csak a mi iskolánkat tekintjük az körülbelül ilyen 70 gyerek. Ezt a 70 gyereket mindig értesíteni kell arról ki az, aki tud jönni. Akkor meg kell szervezni az odautazást a stúdióba. Ott azért tanári felügyelet is kell. És persze éhesek, szomjasak is a gyerekek. Úgyhogy ez egy nagyon nagy háttérmunkát vont maga után, hogy ez a közel 70 gyerek mindig képben legyen, és néha ugrásra készen álljon. Gyógy- és fejlesztő pedagógus is jelen volt a próbák során. Ez úgy nézett ki, hogy jött velünk, amíg 11 gyerek felénekelt a stúdióban, a másik 11 gyerekkel kint foglalkozott a tanár.
Október 1-jén, volt a lemezbemutató koncert a Budapest Parkban. Hogy készültek erre és hogyan élték meg a gyerekek azt, hogy több ezer ember előtt léptek fel?
A Superar Zeneművészeti Alapítvány gyerekkórusa évek óta rendszeresen fellép a Sziget Fesztiválon, úgyhogy a gyerekek egy részének már volt olyan tapasztalata, hogy sok ember elé kiálljon. A Budapest Parknak volt egy külön hozadéka is, mert a szüleik is el tudtak jönni a koncertre, míg a szigetes fellépésekre, ugye, nem igazán tudnak. Itt a Budapest Parkban volt rá lehetőség, hogy a családjuk, a barátaik előtt énekeljenek egy egész estés koncertet. És most először voltak a gyerekek 90 percet úgy a színpadon, hogy végig rajtuk van a fókusz. Mentálisan is és fizikálisan is próbáltuk felkészíteni őket. Nagy kihívás volt nekünk tanároknak is, és a gyerekeknek is. Próbáltuk úgy kondicionálni őket, hogy a 90 perc alatt jelen tudjanak lenni.
90 perc azért egy gyakorlott előadónak is néha fárasztó tud lenni, a gyerekeknek, akiknek nem ez a szakmájuk, hogy színpadokon lépnek föl, azért különösen megterhelő lehet.
A Superar zenei módszertana eleve a figyelem fenntartásán alapul. Erre megvannak a külön technikák, például tükörjátékot játszunk a gyerekekkel. Illetve változatossá tesszük a dalt, és így a gyerekeket az is segíti fókuszban tartani. Tudják, hogy itt mozdulatsor lesz, amit követni kell az adott karnagytól. Egyik dalban például volt néhány gyerekkarmester. Olyan is volt, hogy a nézőközönséget énekeltettük meg, vagy tapsoltattuk meg stb. Felkészítettük őket, hogy mi, mi után jön. Tudták, mi vár rájuk, és tudják azt is, hogy mi miután következett. Beépítettünk pihenést is, és minden ki tudta, hogyha nem jól érzi magát, kihez kell fordulni. De a sok híres előadó rettentően motiválta őket. Együtt lenni és együtt alkotni – ezt szeretnénk közvetíteni. Ezt most minél több ember megtapasztalhatta. Lényeg, hogy mindenki – gyerekek, zenészek, közönség – megtapasztalhatta, hogy együtt vagyunk, része vagyunk ennek az egésznek. És ez egy nagy flow, egy közösségi élmény. Ez a zene megerősítő és megtartó ereje.
