Gyerekszerű szexbabák kerülhettek a Shein kínálatába

A francia fogyasztóvédelmi hatóság bejelentést tett az ügyben.

  • HVG

Gyermeki megjelenésű szexbabák értékesítésével vádolják a Sheint Franciaországban – írja a BBC. A jelzés a francia fogyasztóvédelmi hatóságtól érkezett, a helyi sajtó szerint már az ügyészségen is bejelentést tettek ellenük.

Van esélye a nagymama szekrényének a Temu és a Shein ellen?

A fast fashionhöz képest is elképesztő mennyiségű ruhát ontanak magukból a Temu vagy a Shein kereskedői, a fogyasztókat pedig az olcsóság miatt továbbra sem érdekli a környezet terhelése – mondja Csalár Bence divatszakértő.

A vállalat az eset kapcsán úgy nyilatkozott, hogy „a kérdéses termékeket azonnal eltávolították a kínálatból, amint tudomást szereztek erről a súlyos problémáról.” Azt is hozzátették, hogy vizsgálják, miként juthattak át a babák a szűrőiken, és hogy így járnak el az összes hasonló termékkel, amelyeket más gyártók – harmadik félként – kínálhatnak a piacterükön.

Mindez alig néhány nappal azelőtt derült ki, hogy a hírek szerint a Shein első fizikai boltját éppen egy párizsi áruházban nyitná meg:

A Shein Párizsban nyitja meg az első fizikai boltját

A kínai kereskedő november végén további öt üzletet nyit Franciaországban a SGM által üzemeltetett Galeries Lafayette áruházakban.

Hozzászólások