Pierce Brosnan kibékült a fiával, Christopherrel, húsz évvel azután, hogy a színész elárulta: megszakította vele a kapcsolatot, mert nem volt hajlandó leszokni a tudatmódosító szerek használatáról. A 72 éves hollywoodi színész, aki 1986-ban fogadta örökbe Christophert és nővérét, Charlotte-ot, a hét elején először mutatkozott együtt az 52 éves fiával Londonban – vette észre a Blikk.
Brosnannek összesen három vér szerinti fia van, akik közül a 28 éves Dylan is csatlakozott hozzájuk egy családi vacsorára.
Chris kokain- és heroinfüggőségben szenvedett, és egyszer túladagolás miatt kómába esett. 2005-ben Pierce azt mondta, Chris gondjai arra késztették őt, hogy „elvágja magát” tőle. A Playboynak Pierce akkoriban úgy nyilatkozott: „Christopher még mindig nagyon elveszett. Sokkolóan. Tudom, hol van, de nehéz élete van. Erősen hiszem, hogy meggyógyul. Mindenkit próbára tett ebben a családban, de önmagánál senkit sem jobban. Tudja, hogyan kellene felállnia a gödörből, de nem akarja.”
A színész így folytatta: „Fájdalmas, mert bezárkózol. Soha nem zárkózik el valaki teljesen, de én Christophertől már igen. Azt kellett mondanom, hogy »menj, foglalkozz az élettel, vagy foglalkozz a halállal«. Imádkozom érte” – idézte szavait a Daily Mail.
Christopher Pierce Brosnan néhai első feleségének, Cassandra Harris ausztrál színésznőnek az első házasságából született fia, akit a színész örökbe fogadott.