50 milliót fizet a kormány, hogy pótolják az elhasználódott Herendi étkészletet a Karmelitában

Közbeszerzést ki sem írtak, ugyanis más vállalat nem teljesítheti ezt a feladatot.

  • HVG

Elhasználódtak a hatéves Herendi porcelán étkészlet egyes darabjai a Karmelitában, ezért pótolni kell azokat. Az eszközök beszerzéséért ötvenmillió forintot fizet a kormány – írta meg a Menedzser Fórum kedden. 

A lap szerint a különleges étkészlet minden egyes darabja a Herendi Porcelánmanufaktúrában készült, és csak ez a vállalat tudja pótolni a hiányzó lapos, mély- és csemegetányérokat, befőttestálkákat, só-, bors- és cukorszórókat, valamint tejszíneskannákat. Ezért nem is hirdettek meg közbeszerzést, a szerződést csak a Herendi teljesítheti a kizárólagos jogok miatt, beleértve a szellemitulajdon-jogokat, ugyanis hat évvel ezelőtt egy olyan, aranykoszorúval és címerrel díszített teljes szervizkészletet alkottak meg, aminek pótlását más nem végezheti el.  

Az új darabok beszerzését azzal indokolták, hogy a felújított Karmelita épületegyüttesben egyre több a nagy létszámú protokolláris rendezvény, ezeken gyakran használják a Herendi étkészletet, aminek egyes darabjai eltörtek, elcsorbultak, „így már nem használhatóak a megfelelő színvonalú terítékhez” – idézi a lap a közbeszerzési dokumentumot.  

Hozzátették: az eredeti készlet háromezer darabos, ebből mostanra 2379 darab maradt ép. A jelenlegi közbeszerzés 856 darab porcelántermék készítésére vonatkozik, ami az eredeti készlet nagyjából 28 százaléka. A Menedzser Fórum számításai szerint a teljes étkészlet 150 millió forintba kerülhetett. A közbeszerzési dokumentumban arról írnak, hogy a teljes garnitúra lecserélése nem lenne gazdaságos, mert az irreális többletköltséget jelentene a kormánynak.

A Herendi porcelán hungarikum, ezért nem csak a Karmelitában kap szerepet, hanem a diplomáciai gyakorlatban is, sokszor a vállalat termékeit kapják ajándékba az országba látogató magas rangú külföldi vendégek. Vagy például Hosszú Katinka, akit Orbán Viktor miniszterelnök első házasságkötésekor egy Herendi étkészlettel ajándékozott meg.

https://hvg.hu/elet/20240916_8-7-millios-ulogarnitura-Orban-Viktor-Karmelita-terasz

Nyitókép: Nagy Lajos / MTI

Hozzászólások