Felfüggesztették a Horses című horrorjáték terjesztését az Epic Games Store-ban – olvasható a PC Guru oldalán. Korábban a Steam játékplatform is betiltotta a játékot. A Horses olasz fejlesztője, a Santa Ragione stúdió a játék debütálása előtt 24 órával tudta meg, hogy az Epic levette a boltból és nem fogja terjeszteni annak ellenére, hogy több héttel előtte megkapta a jóváhagyást a végleges verzió.
A játékplatform a játék mondanivalóját érezte problémásnak, úgy gondolták, gyűlöletkeltő és bántalmazó tartalom van benne, valamint kifogásolták a szexualitás ábrázolását és az állatkínzás megjelenítését. A stúdió fellebbezést nyújtott be, ezt azonban fél napon belül elutasították, mindenfajta további magyarázat nélkül. A PC Guru szerint meglepő a döntés, hiszen a játék besorolása Mature lett és nem Adult Only.
A brutális, körülbelül háromórás játékidejű horrorjátékban az egyik karakter, egy fiatal férfi egy lófarmra megy dolgozni, ahol rájön, hogy a lovak valójában nem is állatok, hanem rabszolgaként tartott emberek lómaszkkal a fejükön. A játékos feladata, hogy gondozza a kertet, ennek részeként frusztrálóan lassan végez mindennapi monoton feladatokat: fát vág, gyümölcsöt szed. A munkát megrázó jelenetek szakítják meg, az egyik ilyenben a főszereplő megtalálja egy ló holttestét egy fára lógatva, a játékosnak segítenie kell eltemetni. A grafikus ábrázolás egyszerű, de igen durva, a lovak nemi szervei és mellei ezzel párhuzamosan ki vannak takarva - olvasható a Guardianen megjelent ismertetőben.
A Horses provokatív, morális kérdéseket feszeget, vélhetően emiatt tilthatta be a Steam és az Epic is.
Nyitókép: Harun Ozalp / ANADOLU / Anadolu via AFP