Minden díjat visszavonnának az ukránok a műugrótól, aki átállt az oroszokhoz

Az ukrán műugró szövetség azt szeretné, ha Szofija Liszkun műugró minden díját visszavonnák, miután az Európa-bajnok bejelentette, ezentúl Oroszország polgáraként versenyez.

A 23 éves Liszkun, aki tavaly megnyerte a 10 méteres szinkronműugrás Európa-bajnokságát, a héten döntött úgy, hogy állampolgárságot vált. A döntést elítélő ukrán szövetség szerint a sportoló nem tájékoztatta szándékáról sem a szövetséget, sem az edzői stábot, sem pedig az ukrán ifjúsági és sportminisztériumot. „Ez a lépés teljesen elfogadhatatlan, mivel nemcsak az egyes sportolót, hanem az egész ukrán csapatot is hiteltelenné teszi: az ukrán válogatott önzetlenül küzd minden nap azért, hogy képviselje hazánkat a nemzetközi porondon” – áll a szövetség nyilatkozatában. A szövetség végrehajtó bizottságának rendkívüli ülésén egyhangúlag döntöttek Liszkun válogatottságának azonnal törléséről, valamint a szövetség égisze alatt elnyert összes címének és díjának megvonásáról. Arról is határoztak, hogy felkérik a nemzetközi sportintézményeket, hogy a jelenlegi nemzetközi szabályoknak megfelelően vonják karantén alá az országot váltott sportolót.

Liszkun az Izvesztyija című orosz lapnak azt nyilatkozta, az utóbbi években úgy érezte nem tud már fejlődni, mert edzői vagy tornászok, vagy trambulin sportolók. Az Ukrajna elleni orosz invázió 2022-es kezdete után az orosz és belorusz sportolókat kitiltották a vizes világbajnokságokról. Az utóbbi időben enyhítettek a tiltáson, a jelenleg érvényes szabályok szerint egyéni versenyben indulhatnak semleges színekben. Januártól pedig csapatban is indulhatnak – igaz ugyancsak semleges sportolóként.

Hozzászólások