Áldozatai is vannak az ítéletidőnek az Egyesült Államokban, de akadnak, akik kihasználták a havazást – galéria

Elmaradó tanítás, bezárt hivatalok, törölt repülőjáratok, áramszünet – lecsapott a hideg az USA nagy részére.

  • HVG

Hatalmas mennyiségben árasztotta el a hétvége folyamán az Egyesült Államokat a Kanada felől érkező rendkívül hideg, fagyos légtömeg, amely a déli és keleti államokban a Mexikói-öböl felől érkező enyhe, nedves levegővel keveredve kiterjedt hóviharokat és ónos esőt eredményezett – írja az Időkép. A viharzóna az ország délnyugati részétől az északkeleti államokig 3600 kilométeren hosszan húzódik.

Már a vihar előtt is rengeteg repülőjáratot töröltek, ezek száma keleti parti idő szerint vasárnap délutánra csaknem 11 ezerre nőtt, és hétfőre is több ezer járattörlést jelentettek be. A hidegnek halálos áldozatai is vannak, Louisiana államban például két ember halálát okozta kihűlés, New Yorkban is többen vesztették életüket a hideg miatt. A CNN összesítése szerint pedig Kansasban, Texasban és Michiganben is történt tragédia.

A vihar útjában eső több államban tanítási szünetet rendeltek el az általános és középiskolákban, valamint számos egyetemen sem tartják meg az órákat hétfőn, többek között Kentuckyban, Georgiában, de New York és Boston több egyeteme is zárva tart a rendkívüli időjárás miatt. New Jersey államban a hivatalok sem nyitnak ki.

Emellett több államban is százezrek maradtak áram nélkül. A hatóságok arra figyelmeztették a lakosságot, hogy egyes térségekben akár napokig is eltarthat a szolgáltatás helyreállítása.

Nyitókép: Havazás New Yorkban. Fotó: AFP / Charly Triballeau

Hozzászólások