Tóth Gabi: A miniszterelnök úr szavaiban sosem csalódtam

Az énekesnő szerint Orbán Viktor „mindig jó pár gondolattal előttünk jár”.

  • HVG

A Fidesz szombaton Háborúellenes Gyűlés néven tartott pártrendezvényt Békéscsabán, ahol Tóth Gabi énekesnő is tiszteletét tette. Nem először, januárban még fel is lépett a kormánypárt kongresszusán, ahol nagy sikert aratott az Eye of the Tiger című örökzölddel.

Most a Patrióta című YouTube-csatorna kérdezte Tóthot, aki elmondta, szerinte sokan azért nem veszik komolyan a Fidesz Ukrajnával kapcsolatos riogatását, mert

mindenki otthonról, a békés szobájából gondolja, hogy nagyon távol van ez tőlünk. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos ellenzéki oldalak folyamatosan hiteltelenítenek és bagatellizálnak dolgokat, ami egy bevált trükk náluk, hogy hogyan lehet elvenni a fókuszt a valós problémákról. A háttérben pedig gyönyörűen meggazdagodnak a háborúból, és nagyon sok életet oltanak ki emiatt. Azt gondolom, hogy vegyék komolyan ezt az emberek, mivel ez nem egy légből kapott dolog.

Azt is megtudhattuk tőle, hogy „Orbán Viktor mindig jó pár gondolattal előttünk jár”, hiszen a „miniszterelnök úr már 2006-ban is megmondta, hogy gázdíjemelés lesz, hiába tagadták a másik oldalon”, majd hozzátette, hogy

a miniszterelnök úr szavaiban sosem csalódtam.

Szerinte „menő patriótának lenni, menő egy jobboldali konzervatív oldalhoz tartozni, és menő kiállni a hazádért, és megvívni azokat a csatákat, amiket felmenőink is megvívtak, hogy mi most itt tudjunk lenni”.

(Nyitóképünkön Tóth Gabi énekel a Fidesz kongresszusán. Fotó: MTI / Hegedüs Róbert)

Hozzászólások