„Katasztrofális. A pesszimizmus hihetetlen mértéket öltött. Bizonyos régiókban talán van némi változás, de nagyon kevés az optimista ember” – mondja a Blikknek adott interjúban Csernus arra a kérdésre, hogy milyen Magyarország mentális térképe.
Úgy gondolja, hogy sok ember elképesztően kiégett a munkájában, a párkapcsolatában, tudják, hogy ez nem jó, ám mégsem változtatnak rajta. Pedig ehhez mindig megvan a kulcs – teszi hozzá.
„A legfontosabb lépés, hogy ne hazudjon magának az illető például olyanokat, hogy nem is olyan rossz ez a párkapcsolat, minek változtatni, a következő is ugyanilyen lesz! Vagy hogy majd a főnököm megdicsér, aki sosem teszi, meg azt mondják, hogy milyen nélkülözhetetlen vagy, nélküled ez a cég tönkremenne, stb. Aki ezt elhiszi, úgy lesz munkamániás, hogy észre sem veszi. Közben pedig már rég nem hisz abban, amit csinál, és csak nő benne a feszültség. Pedig mindig van megoldás. A mai magyar populációra az jellemző, hogy búval bélelt, sokan úgy közlekednek az utcán, hogy lógatják a fejüket. Az az ember, aki optimista, kihúzza magát és ’észreveszik’ a lehetőségei.”
Ami a kerek évfordulót, a 60. születésnapot illeti, Csernus azt mondta, nem különösebben foglalkoztatja, régóta nem fél sem az öregedéstől, sem a betegségektől, jól érzi magát a bőrében.
„Imádom bámulni Magyarországot, azokat a tájakat, ahol átsuhanok. Imádom csinálni az előadásokat, és amikor befejeztem, imádok hazajönni. Az életem körül van véve örömökkel.”
Csernus Imre vidéken él, Noszvajon visznek egy éttermet, „amióta vendéglátós is vagyok, a pihenőnap nekem a hét eleje, mert csütörtöktől vasárnapig vagyunk nyitva”.