„Őszintén szólva, én nem tudom őt megállítani, és már nem is akarom. Elnézést kérek, 38 éves, el tudja dönteni, hogyan akarja elszúrni vagy éppen előre vinni az életét. Ő megállíthatatlanul megy előre, ha megkérdez, természetesen válaszolok, de kéretlenül nem fogok neki tanácsokat osztogatni. Nagyon sokan írják, hogy tanítsam rendre meg ilyenek, de hát én nem az anyukája vagyok. És az anyám sem tud nagyon mit tenni. Mi támogatjuk őt érzelmileg, ha valamiben elcsúszik. Ez a legtöbb, amit tehetünk” – mondta.
Kiderült, hogy a pszichológus segítségét is igénybe veszi olykor a testvéri viszonyuk kezeléséhez.
„Sok terápián és beszélgetésen túl vagyok. Néha magamtól ezt nem tudom megoldani. Itt nem csupán Gabi természetére és a megnyilvánulásaira célzok, hanem hogy mint a nővére, hogyan tudom feldolgozni azt, hogy őt bántják. Vagy hogy ő a világban hol foglal helyet. Vagy hogy ő ilyen szinten vállalja a politikai nézeteit. Egy csomó olyan kérdés van, amit fel kellett dolgoznom” – vallotta be Vera.
Arról is beszélt, hogy ő messziről kerüli a politizálást a testvérével. Ennek szerinte nincs helye a családi vacsoránál. „Minden pillanatban azt próbálom felé kifejezni, hogy engem ő mint magánember érdekel. Hova megy fellépni, hogy van a kislánya. Erre terelem a beszélgetéseket. Őt nem lehet meggyőzni semmiről sem, ez egészen kicsi kora óta így volt.”
https://youtu.be/jCbunkzgR8E?si=sUcbHHxrrJABHjcm