„Szeretnénk nyitni azok felé az alkotók felé, akik eddig még nem szerepeltek nálunk” – hétfőre megvilágosodott a Petőfi tévé is

Az Esti Kornél című fiataloknak szóló műsorban is „új fejezet kezdődik”.

  • HVG

A vasárnapi választás után a Petőfi TV is hamar „új korszakra ébredt”, ezt maguk az Esti Kornél című műsor vezetői vallották meg a hétfői adásban.

Márkus Gréta műsorvezető ezt úgy vezette be, hogy a Petőfi TV és a műsor is többször megújult már arculatában és tartalmában is – vette észre a Telex.

Ezután műsorvezetőtársa, Barna Zsombor veszi át a szót:

Ma pedig egy új fejezet kezdődik! Mától ugyanis sokkal szélesebb körben mutatunk be nektek zenészeket, énekeseket és előadóművészeket, és még több színházi, valamint kulturális élménnyel jelentkezünk nektek.

Márkus pedig kifejtettre, hogy szeretnének nyitni „azok felé az alkotók felé, akik eddig még nem szerepeltek nálunk, mert hiszünk benne, hogy nagyon sok érdekes és értékes zene, zenész van a magyar zenei világban”.

Nem beszéltek a vasárnapi választásról, és hogy miért nem voltak eddig a műsorban azok, akiket hirtelen már szívesen látnak. A közmédia az utóbbi években egyértelműen mellőzte kormánykritikus előadókat.

Sőt, a csatornán került sor az elmúlt 15 év egyik legdurvább cenzúrájára is, amikor Beton.Hofi A38-as koncertfelvételén egyszerűen lehalkították a rappernek azt a sorát, amellyel a Pegasus-botrányra és Orbán Viktor szerepére utal: „milyen szabad ország ez /
Anyámnak írok sms-t és az Orbán les” – énekli a rapper a Bagira című dalában.

(Az esetről született egyébként a Carson Coma a Feldobom a követ című dalának az a sora, hogy „Utcai harcos orcán fintor / Ki fogod sípolni hogy ***?”)

A Petőfi Zenei Díjak kiosztásánál pedig nem annyira a zenei, művész teljesítmények, hanem a gazdasági vagy ideológiai holdudvar kiszolgálása került a fókuszba.

Nem csak a Petőfinél van változás, az M1 is behívta másfél év után egy beszélgetésre Magyar Pétert.

https://hvg.hu/itthon/20260414_kossuth-radio-m1-magyar-peter

Hozzászólások