Tóth Gabi a nővérét is hívta, hogy lépjen fel DPK-s eseményeken, de Tóth Vera „semmi pénzért” nem vállalta volna

Tóth Vera szerint amikor a gyermekvédelminek nevezett törvényt elfogadták, ő is le volt tiltva a közmédiában, mert egy idézet mellé odarakott egy szivárványos zászlót.

  • HVG

A választások óta nem beszélt a családjával Tóth Vera – erről maga az énekesnő számolt be a Telexnek adott interjújában. „Most van egy ilyen paprikás hangulat, és a választások előtti vasárnap volt egy kemény beszélgetés a szüleimmel, holott próbáltam a témát kerülni”, mondta el. „Nálunk ez úgy szokott működni, hogy úgy csinálunk, mintha nem történt volna meg, de most már nem csinálhatunk úgy, mintha semmi sem történt volna.”

Ahogy az köztudott, húgával, Tóth Gabival teljesen más politikai platformon vannak, utóbbi ugyanis évek óta nyíltan támogatja a Fideszt, amely frakciójának alkalmazottja is volt a kampányban. Tóth Vera ugyanakkor a választások előtt egyértelműen a Tisza Párt mellett tette le a voksát. Erről azt mondta: rengetegszer átgondolta és mérlegelte azt is, hogy megszólaljon-e a nyilvánosságban, végül azért döntött a posztolás mellett, mert úgy érezte: ebben a nyomasztó, morálisan romlasztó rendszerben többé nem akar élni.

Mint mondta, a húga megkereste azzal, hogy lépjen fel DPK-s eseményeken, de ő „semmi pénzért” nem vállalt volna ilyen szereplést, szándékosan távol akarta tartani magát ettől. „Próbáltam érzékeltetni, hogy én nem akarok közös fotót, nem akarom, hogy engem politikával azonosítsanak. Én a Kocsis Mátéval is beszélgettem már, kedélyes volt”, jegyezte meg.

Korábban gyakori vendég volt a közmédia csatornáin, tavaly elnyerte a Petőfi Zenei Díjat is, ezért sokan feltételezték róla, hogy húgához hasonlóan ő is a Fideszt támogatja. A közmédia cenzúrája szerinte „egy nagy katyvasz” volt, és úgy véli, hogy ő maga a tűrt kategóriában lehetett, „egy aranyos kislány, aki semlegesnek tűnik”. Azonban amikor a gyermekvédelminek nevezett törvényt elfogadták, elmondása szerint ő is le volt tiltva, mert egy idézet mellé odarakott egy szivárványos zászlót. „Azt mondta az MTVA, hogy a Tóth Verát most jegeljük”, fűzte hozzá.

Az új kormányzástól azt várja, hogy „hagyjon minket lélegezni”. „Felejtsük el végre azt, hogy nem lehet beszélni őszintén dolgokról. A Stockholm-szindrómánkat le kell küzdeni, és át kell alakulnunk végre egy szabad gondolkodású, európai, fejlődő szép országgá”, fogalmazott.

Hozzászólások