Megfosztották ágaitól, majd ellopták dunaharaszti májusfáját

A térfigyelőkamerák felvételei segíthetnek a tettesek megtalálásban.

  • HVG

Dunaharasztiban május beköszönte alkalmából, a sváb hagyományoknak megfelelően két fát szoktak kidönteni és feldíszíteni: egyiket, a kisebbet a Kegyeleti emlékparkból viszik át zenekari kísérettel a Tájházhoz.

Ezt fel is díszítették, ám nem sokkal később ismeretlen tettesek az ágakat levágták, és távoztak a fatörzzsel. A lopás miatt pedig menet elején a viseletbe öltözött fiúk a fa helyett csak annak ágait tudták vinni, írja a Dunaharaszti Online.

A lap szerint nagy az esély, hogy meglesz a tettes, a területen ugyanis található térfigyelő kamera. Hozzátették, mivel a nem hordozásra szánt másik fa túl nagy és nehéz, így az nem tűnt el, és – mint a mellékelt videó mutatja – fel tudták állítani a Tájház udvarán.

(Kiemelt képünk csak illusztráció.)

Hozzászólások