Básti Juli és férje, Puskás Tamás nem tudtak megegyezni azon, hogy jó, vagy inkább nehéz volt 2023
Abban azért egyetértettek, hogy a karácsonyfa drága volt.
„A Covid óta érzem a változást” – tette hozzá a színésznő.
A Borsnak adott interjút Básti Juli, aki olyan darabokban látható, mint a Nem félünk a farkastól, A Macskalápon, A kripli vagy a New York-i komédia.
Nehéz évad volt, nagyon sokat játszottam. Ezenkívül, nem tudom, miért, de ebben a szezonban többeket érintett a járvány. Tavasszal én is hosszan betegeskedtem, de ősszel is volt, hogy mindenki kidőlt körülöttem. A Covid óta érzem a változást. Nem volt súlyos az állapotom, de ahhoz képest hosszadalmas volt a felépülés, heteken át nem tudtam kigyógyulni belőle sem én, sem a többiek. A színházi évadot nagyon megnehezíti egy ilyen betegségsorozat
– mondta el a lapnak Básti.
A Kossuth-díjas színésznőt arról is kérdezték, milyen volt fiatalon elnyerni a magas állami kitüntetést.
Egy ilyen jelentős díj extra felelősséget rak az emberre. Nagyon boldog voltam, hogy megkaptam, mégis bénítólag hatott rám. Aztán próbáltam nem foglalkozni vele, mert ez nagy teher, bármikor kapja is meg az ember. Szerencsére a Katona József Színházban elfogadó közegben dolgoztam
– emlékezett vissza.
Abban azért egyetértettek, hogy a karácsonyfa drága volt.