„Én egy vagabund poéta vagyok” – Orbán János Dénes üzent L. Simon Lászlónak és Ókovács Szilveszternek

Folytatódik az üzengetés a NER volt kulturális tényezői között.

  • HVG

„Orbán János Dénes üzenetet küldött L. Simon László és Ókovács Szilveszter uraknak” – ezzel a felütéssel intézett nyílt levelet a feladó a címzetteknek.

Nemrég derült ki, hogy Orbán János Dénes kilenc drámájának felhasználási jogait több mint 412 millió forint közpénzből vásárolta meg az általa alapított és vezetett Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG), illetve az is, hogy Operettszínház 2023 óta legalább 129 millió forint jogdíjat fizetett ki Orbán János Dénesnek különböző fordításokért és operettszövegekért. 

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerdán aztán már arról tett bejelentést, hogy a KMTG 1,3 milliárd forintot fizetett volna új operettek megírására, fordítására és külföldi bemutatására, de azt sikerült visszaszerezni, csütörtökön pedig Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár bejelentette, hogy feljelentést tesz az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt.

L. Simon László, a NER volt kulturális államtitkára azt írta, hogy Orbán János Dénes pénzügyei joggal sokkolták a teljes magyar irodalmi életet. L. Simon kijelentette: „azt találná a legelegánsabbnak”, ha Orbán János Dénes lemondana a magyar művészeti akadémiabeli tagságáról.

Az Opera főigazgatója is megszólalt az OJD-ügyben. Ókovács Szilveszter azt írta, hogy librettókért százmilliókat, de akár tízmilliót elkérni is képtelenség.

Orbán János Dénes először L. Simon Lászlót szólítja meg a KMTG címéről szétküldött nyílt levelében:

Viszonzásként L. Simon Lászlónak azt üzenem, hogy már egy ideje fontolgatom kilépésemet a Magyar Művészeti Akadémiából, mivel én egy vagabund poéta vagyok, és kényelmetlenül érzem magam az akadémikusi gúnyában, az én világom a kávéházaké. De most már biztosan meg is teszem, mert nem óhajtok egy levegőt szívni egy olyan alakkal, aki bárkin keresztültapos, amennyiben gátlástalan ambíciói úgy diktálják. Azt üzenem továbbá, hogy pénzügyekről és etikáról inkább mélyen hallgasson, és ne tetszelegjen az igazságosztó szerepében, mert hiteltelen és nevetséges. Volt államtitkárként nagyon is jól tudja, hogy a minisztériumi rendszerben az ilyen volumenű szerződések a felsővezetés, nem pedig az ügyvezetés hatáskörébe tartoznak, és az összeférhetetlenség szabályait is ismeri. Nyilatkozhatott volna szakmai szempontból, de ön inkább feljelentésízű textussal csatlakozott egykori bajtársa verbális meglincseléséhez. Azt is üzenem, hogy maga is fontolja meg az MMA-ból való kilépést: súlytalan életműve és a hozzá fűződő barackmag- és egyéb típusú ügyletei ugyanis nem teszik méltóvá az akadémiai tagságra.

Orbán János Dénes ezek után rátér az Opera főigazgatójára.

Ókovács Szilveszternek pedig azt üzenem: nem csodálkozom, hogy az Opera nem fizet ilyen volumenű összegeket a kortárs opera alkotóinak. Hadd idézzek a 2025. október 13-i posztjából, melyben így csábítgatja a nézőket a Valuska című opera megtekintésére:

„Kerestetik tehát az urbánus fővárosban mindennek dacára és a magyar kortárs kultúra nagyobb dicsőségére 3 × 400 db néző a következő 10 napban, aki – nem operaházi jeggyel, annál sokkal kevésbé megterhelő áron – hajlandó ismerkedni két hazai világnagyság, Eötvös és Krasznahorkai közös opuszával – ráadásul kényelmes-parkolós helyen, a Budapest nevű metropolisz mértani közepén. Az OPERA Eiffel Műhelyházában – ahová különben a friss Nobel-díjast is újra meginvitáltam. (Jelenleg még 660 jegy keresi gazdáját, így lényegében mindhárom előadás felházas volna...)”

Természetesen senki nem vitatja a produkció és a presztízsbefektetés abszolút jogosságát, és mi, operettalkotók porszemek sem vagyunk a két szellemóriáshoz képest. De most minket a számok és a megtérülés problematikájában vonnak felelősségre, ezért – csakis ebből a szempontból – bátorkodom összehasonlítani a nézőszámot és a megtérülést. A kortárs operai műre legfeljebb 1200 nézőt sikerült becsábítani, „kevésbé megterhelő” jegyár és parkolási lehetőség felkínálásával, míg Az Orfeum mágusát eleddig több mint 25 ezren nézték meg az Operettszínházban, és több százezren televízióban. Ismétlem, szigorúan csak a számokról beszélek.

https://hvg.hu/kultura/20260716_orban-janos-denes-nyilt-level-tarr-zoltan-visszavasarlas-kmtg

Hozzászólások