Közzétett egy videót a Corriere della Sera, az olasz lap által publikált felvételen az látszik, hogy a Berlinben történt gázolásos támadás miatt megszakítják a Pride rendezvényét és hazaküldik a közönséget.
Mint arról beszámoltunk, egy 21 éves, iszlamista körökből ismert férfit köröz a német rendőrség a berlini Pride-felvonuláson szombat este elkövetett gázolásos támadás miatt.
A támadó egy fehér kisbusszal hajtott a tömegbe a Tiergarten nevű parkban, többeket elgázolt, egy nő a helyszínen életét vesztette. A tizenhat sérült közül három állapota életveszélyes, nyolcé pedig súlyos. A Christopher Street Day rendezvényt 22 órakor megszakították.
A rendőrség közzétette a berlini főügyészség által Abdul B. néven azonosított gyanúsított fényképét, és a nyilvánosság segítségét kéri a kézre kerítéséhez. Schöneberg kerületben már egy házkutatást is végrehajtottak, de a lakást üresen találták, így nem vettek őrizetbe senkit.
A dpa német hírügynökség úgy értesült, hogy a gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből, és a családja Berlinben él.
A német fővárosban szombaton százezrek ünnepeltek az LMBTQ-közösség felvonulásán a demokrácia, a tolerancia és a sokszínűség jegyében. A rendezvényt több mint 2200 rendőr biztosította, köztük több fegyveres és civil ruhás ügynök.
Kai Wegner berlini polgármester a szabad és a világra nyitott német társadalom elleni támadásnak nevezte az esetet. Alexander Dobrindt német szövetségi belügyminiszter szövetségi támogatást ajánlott fel a tartományi hatóságoknak. A német kormány egyik szóvivője közölte, hogy Friedrich Merz német kancellárt haladéktalanul értesítették a történtekről.
https://hvg.hu/elet/20260726_nemetorszag-berlin-pride-felvonulas-gazolas-tamadas-iszlam-allam