Tojásdobálást is szerveztek Tóth Gabi tápiószecsői fellépésére, erről tájékoztatta az énekesnőt a koncert előtt a település polgármestere – írja a Blikk.
A település fideszes első embere, Bata József arról számolt be a lapnak, hogy a dobálás végül elmaradt.
Tápiószecső polgármestere elmondta, hogy a rendezvényt falunap helyett fesztiválként hirdették meg, mert a szervezők minél magasabb színvonalat szeretettek volna elérni.
Örültünk annak, hogy Tóth Gabi elfogadta a meghívást. A koncert előtt személyesen tájékoztattam őt arról, hogy tudomásom szerint néhányan még tojásdobálással is készültek a fellépés ellen. Közben az is kiderült, hogy a Tápiószecsőhöz kötődő közösségi oldalakon megjelent negatív hozzászólások nagy része nem helyiektől származott. Egyébként nem biztos, hogy más előadó fellépésén nem ugyanezt kaptuk volna, mert a tiltakozások mögött szerintem olyan emberek állhatnak, akik már korábban is szervezkedtek a település vezetése ellen, és új választást szeretnének. Emiatt nemcsak Tóth Gabi, hanem más előadók is könnyen politikai csatározások eszközévé válhatnak
– nyilatkozta Bata.
A Fidesz mellett korábban nyíltan agitáló énekesnő újabban mentorstúdió indításán munkálkodik, és elmondása szerint soha többé nem fogja hagyni, hogy belerángassák a politikába, „se megfélemlítésből, se semmiből”.
https://hvg.hu/elet/20260727_toth-gabi-mentor-studio-jelentkezok-tevezes-politika
Azt a felvetést, miszerint azért csinálja a mentoriskolát, mert elfogyott a pénze, Tóth Gabi cáfolta. Az énekesnő korábban a Fidesz egyik parlamenti frakciójának az alkalmazottja volt, és havi 1,3 millió forintos fizetést kapott egy képviselő személyi titkáraként.
Nyitókép: Tóth Gabi énekesnő a Terror Háza Múzeum alapításának 20. évfordulója alkalmából szervezett ingyenes koncerten a múzeum előtt 2022. február 26-án. Fotó: MTI / Kovács Attila