A múlt és a jövő abszurdja egy atomkatasztrófában karambolozott – képes riport az Inota Fesztiválról

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a magyar ipari örökséget újfajta fénytörésben bemutató Inota Fesztivált. Az itt kapott élmény inkább exkluzív volt, mint személyes, ami nem meglepő: az Inota egy hatalmas iparművészeti expó, ahol minden helyszín, minden tárgy, sőt, a résztvevők többsége is egyben műalkotás.

  • Feledi Márton

Budapestről indulva, a Várpalota felé vezető 8-as főútról már kilométernyi távolságból látszottak a Veszprém és Fejér megye határán álló, kísérleti fényjátékok vásznául szolgáló hatalmas hűtőtornyok.

Nyugaton már régóta divat, ám Magyarországon az ipari örökség iránti érdeklődés csak mostanában kezdett el betörni a művészeti mainstreambe és a kortárs városfejlesztési trendekbe. A pusztuló, elhagyatott helyek újraértelmezése itthon azért különösen vonzó, mert a múlt bizonyos értelemben még mindig velünk él. Gyakoriak a rozsdaövezetek, a rehabilitációra váró ipari területek, a befejezetlen rendszerváltás(ok) felületes, elkapkodott fejlesztései után maradt romok. Erre a jelenségre csapott le a Város és Folyó Egyesület is a Budai Hengermalom újranyitásának ötletével, de az Inotai Hőerőmű mégis valahogy nagyobbat szólt, és úgy tűnik, hosszabb távon is elkezdett bekerülni a köztudatba.

HVG / Cabrera Martin

Az Inota Fesztivál nagyjából akkoriban indult, amikor a kisebb, alternatív fesztiválok – mint a Bánkitó vagy a Kolorádó – már a végüket járták. A millennium idején bezárt Inotai Hőerőműben 2022-ben szervezett először audiovizuális live actet az a Besnyő Dániel, aki egy évvel később az EKF-program (Európa Kulturális Fővárosa) keretében – részben EU-s, de főként állami pénzből – megrendezte az első Inotát. Besnyő cége, a Centrum Production az NVC rendezvényszervező kollektívával társulva sikeresen igazolt le olyan szponzorokat, mint a Waberer’s, a MOL Limo vagy a Telekom Electronic Beats. A Centrumnak tehát elég jól szalad a szekér, ők szervezték idén a közbeszerzési szempontból aggályos augusztus 20-i fényshow-t is.

A helyszínre érkezve hamar rá lehet jönni arra, hogy ez a fesztivál egyáltalán nem olyan, mint a hagyományos, nyári vízparti összejövetelek sörrel, pléddel, haverokkal és sátorral. Az Inota egy hatalmas iparművészeti expó, ahol minden helyszín, minden tárgy, sőt a résztvevők többsége is egyben műalkotás.


HVG / Cabrera Martin

Itt az urbex (urban exploration) kultúra felfedezői izgalma vegyül a kortárs térdizájn és visual art elemeivel, goával és technóval gazdagon fűszerezve. Az egykori ipari létesítményben minden zug vagy a konstans veretés helyszíne vagy kiállítóterem, utóbbi ízlésesen, bár kissé felszínesen tálalva. Az installációk többsége látványos, zsigeri hatással operáló „tér alapú vizuális projekt”. Az idézett szókapcsolatot az egyik műtárgy kurátori leírásban olvastam, de tulajdonképpen mindenre igaz, ami Inotán történik. A Szikra Eklektíva például egy ősi és posztmodern elemeket vegyítő, kibernetikus rituáléval lepett meg bennünket, fejlámpával kiegészítve.

HVG / Cabrera Martin

A hajdani Alkatrészraktárakban leplekbe burkolt szobrokat kerülgettünk, kicsivel arrébb, egy nagy pusztán az épületek falára vetítettek asszociatív képsorokat, mellette Tarkovszkij ihlette beton katlan roskadozott világító hogyishívjákokkal a gyomrában.

Olyan érzésem támadt, mintha a múlt és a jövő abszurdja egy atomkatasztrófában karambolozott volna, és az ütközésnek indusztriál techno hangja lenne.

Az erőmű irodaterei egyszerre felfoghatók a szocialista ipar esztétikájához visszanyúló geszturális műalkotásként, de szemétdombként is. Mindenféle számlák, ügyiratok hevertek itt szétdobálva, amelyeket hol szabadon meg lehetett érinteni, hol kordon védte őket teljesen indokolatlanul. Nézőpont kérdése, mennyire művészet ez, de szép pillanat volt, amikor egy lány az egyik ottfelejtett telefonkönyvben megtalálta az édesapja telefonszámát.

HVG / Cabrera Martin

Árak tekintetében a „borsos” jelző tűnik megfelelőnek. A fesztiválra a napijegy 20 800 forintba kerül, egy sima kóla 1650 forintba, míg egy jó Club Mate, amitől az ember napkeltéig bír bulizni, 1850-be kerül. Az egyik italpultnál állva láttam, amint egy nő 3600 forintot fizetett egy korsó sörért, de bízom benne, hogy vagy káprázott a szemem, vagy igazából két sört vett. Ez az összeg mindenesetre kicsit több, mint egy reggelire való három tojásos rántotta, két választható feltéttel (2190 forint), bő kétszer annyi, mint egy hibiszkuszos víz (1450 forint), illetve némileg kevesebb egy margherita pizza áránál (4000 forint). Árfekvés szempontjából tehát az Inota erősen közelít a Sziget Fesztiválhoz.

HVG / Cabrera Martin

Mivel este érkeztünk, a napközbeni workshopokat nem sikerült elcsípnünk, de a délutáni koncertek és az éjszakai techno mellett azért találtam néhány interaktív programot is. A Playfield nevű grundon a Játszóház Project koordinálásával egész hétvégén lehetett társasjátékozni reggeltől kora estig, az Auditóriumban a Friss Hús rövidfilmes válogatását vetítették, és ha valakit tényleg érdekelt, hogy hova került, akkor jelentkezhetett egy kétórás, vezetett erőműsétára.

HVG / Cabrera Martin

Az biztos, hogy Inota Fesztivál rendkívül izgalmas projekt. Széles korosztálynak szól, és olyan jelenségre mutat rá, amely már régóta figyelmet érdemelne. Sok huszonéves látogatóval találkoztunk, de a negyvenes-ötvenesek is szép számmal képviseltették magukat. A fesztiválokat általában jellemző közösségi érzet viszont egy kicsit hiányzott nekem, az itt kapott élmény inkább exkluzív volt, mint személyes. Lehetséges, hogy ez a tendencia a megváltozott közönségigények szerint alakul, de az is lehet, hogy ez maga a valódi ipari örökségvédelem. Mert az ipar már csak ilyen. Úgy zakatol, akár a techno.

Nyitókép: Az inotai erőmű hűtőtornyai Fotó: HVG / Cabrera Martin

Hozzászólások