„A Nemzeti Kulturális Alapból (NKA) jogszerűen kifizetett kulturális támogatások ügye a kezdetektől fogva politikai és kultúrpolitikai koncepciós eljárás” – fogalmazott az MTI-hez eljuttatott közleményében Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter, miután a Központi Nyomozó Főügyészség kedden közölte, hogy az ellene folyó nyomozás miatt az Országgyűléstől mentelmi joga felfüggesztését kérik. Hankó szerint rendben voltak, és a magyar kultúrát szolgálták azok az NKA-kifizetések, amelyek miatt nyomozva az ügyészség kérte mentelmi joga kiadását.
Hankó Balázs közleményét tételesen cáfolta meg Molnár Áron, aki indulatos posztban reagált az egyes állításokra, visszatérően azt állítva, hogy a volt miniszter hazudik. A színész szerint „az NKA-ügy a kezdetektől fogva a titkos pénzszórásotok tökéletes példája, amiben a kulturális keretből osztottatok, fű alatt, a Fidesz kampányára több mint 17 milliárd adófizetői forintot”.
Hankó szerint a volt munkatársait „politikai fogolyként” tartják, tartották fogva, Molnár Áron azonban emlékeztet rá, hogy ezek a volt munkatársak bűnsegédek. Szintén támadta Hankónak azt a kijelentését, hogy „a forrás felszabadításáról kormánydöntés határozott, a felhasználás célja és a döntések a vonatkozó jogszabályoknak és eljárásrendnek megfeleltek, azok a magyar kultúrát támogatták”.
„Hazudsz, de itt ki is mondod a lényeget: először is, semminek nem feleltek meg. Sem a jogszabályoknak, sem az eljárásrendnek. Milliószor elmondtuk. Másodszor, nem a magyar kultúrát, hanem a Fidesz kampányát támogattátok, ezt is bebizonyítottuk ezerszer. Harmadrészt, ez a legizgalmasabb, mivel többször mondtad, hogy ez kormánydöntés volt, esetleg elmondod, hogy kivel együtt döntöttetek a források felszabadításáról? Csak nem Orbán Viktorral?” – reagált erre Molnár Áron.
A színész végül így üzent Hankó Balázsnak: „Bízom abban, hogy befejezed a hazudozást, a bíróság elé állítanak, és börtönbe kerülsz, miközben nyugodtan csiripelhetsz arról, hogy kinek az utasítására követhetted el, az eddig beszerzett bizonyítékok alapján, a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést.”
Hankó Balázst a tavasszal nagy botrányt okozó NKA-kifizetésekkel kapcsolatban hűtlen kezeléssel gyanúsítják.
https://hvg.hu/itthon/20260922_hanko-balazs-bizalom-hamis-vad-gyozelem-igazsag