Saját kérésére felbontották Christian Eriksen dán válogatott labdarúgó szerződését a német másodosztályú VfL Wolfsburgnál.
A 34 éves középpályás a 2021-es Európa-bajnokság egyik koppenhágai mérkőzésén rosszul lett, újra kellett éleszteni hirtelen szívmegállás miatt, később pedig szívritmusszabályzót kapott. Idén júniusban a dán válogatott Ukrajna elleni barátságos meccsén ismét összeesett, bár ezúttal gyorsan magához tért, sőt saját erejéből eljutott a mentőautóig. Erről később azt mondta, hogy egész más helyzet volt, mint a 2021-es, a kardioverter-defibrillátora pontosan azt tette, amire tervezték: megvédte, amikor szükség volt rá. Az eset után Dániában kezdte meg a rehabilitációt, és nem zárta ki, hogy visszatér a Dárdai Bencét is foglalkoztató Wolfsburgba.
„Számunkra egyértelmű volt, hogy a jövőjéről szóló döntés rajta múlik. Ezt a szabadságot mindenképpen meg akartuk adni neki ebben a különleges helyzetben, és most teljesítettük a szerződése felbontására irányuló kérését” – mondta Dieter Hecking sportigazgató.
Eriksen egy évvel ezelőtt szabadon igazolható játékosként érkezett a német klubhoz, amelyben 34 mérkőzésen három gólt szerzett és tíz gólpasszt adott, de ő sem tudta megakadályozni, hogy kiessenek a másodosztályba. A szerződése jövő nyárig szólt.
Azt egyelőre nem árulta el, hogy a wolfsburgi időszak lezárása egyben pályafutása végét is jelenti-e. „Most az a fontos számomra, hogy a családom közelében lehessek Dániában” – mondta. A futballista korábban az Ajax Amsterdam, a Tottenham Hotspur, az Internazionale, a Manchester United és a Brentford játékosa is volt. Hazája válogatottjában 151 meccsen 46 gólt szerzett.
https://hvg.hu/elet/20230104_Miert_esnek_ossze_az_elsportolok_a_palyan
Fotó: AFP / Ina Fassbender