Nem mindennapi sportolói karrierről számolt be a Guardian, amikor portrét készített a világ egyik legidősebb testépítőjéről. Az 1936-ban született Tosiszuke Kanazava tizenéves korában arról álmodozott, hogy egy nap gyorsúszóként képviselheti Japánt az olimpián, egy izomprobléma miatt azonban az úszás helyett a testépítés felé fordult. Miután megígérte szüleinek, hogy ő lesz a sportág legjobbja Japánban, Kanazava öt éven át szinte remeteként élt, és napi hat órát töltött edzéssel. 24 éves korában – beváltva a szüleinek tett ígéretét – elnyerte a Mister Japan címet, majd három évvel később meg is ismételte ezt a teljesítményt.
https://www.theguardian.com/world/ng-interactive/2026/sep/25/im-100-natural-japan-90-year-old-bodybuilder-toshisuke-kanazawa
Pályafutása során számos további érmet nyert, és Arnold Schwarzeneggerrel szemben is megmérette magát a Montrealban megrendezett 1967-es Mr Universe versenyen, ahol negyedik helyet szerzett. A harmincas évei közepén visszavonult, és saját bevallása szerint „elengedte magát”, majd ötvenévesen azért tért vissza a versenyzéshez, hogy megmutassa a krónikus betegségben szenvedő feleségének, hogy bármi lehetséges. Kanazava azt állítja, hogy csak ezután, 57 évesen érte el a fizikai csúcsát, amikor első helyen végzett a testépítők masters-bajnokságán.
Testépítői karrierje első éveiben a sportoló édesanyja főztjén élt, valamint az alkalmi munkákkal megkeresett fizetéséből vett tejen és sajton. Jelenleg főként furikakéval, azaz japán fűszerkeverékkel megszórt barna rizst, erjesztett szójababot és miszolevest fogyaszt, amelybe néhány nyers tojást is beleüt, a húsevéssel pedig már évtizedekkel ezelőtt felhagyott.
Bár állítása szerint a legutóbbi egészségügyi vizsgálatán egy nála jóval fiatalabb férfira jellemző eredményeket kapott, a kora előrehaladtával Kanazavának le kellett mondania az általa korábban megivott napi hat fehérjeturmix feléről, és már nem végez guggolást vagy fekvenyomást sem. Mint mondja: „Azt teszem, ami ebben a korban a legjobb nekem és a testemnek.” A korábbi, napi hatórás edzést heti hatszori, kétórás testmozgásra cserélte az általa üzemeltetett hirosimai edzőteremben, amely az atomtámadás áldozatainak emléket állító békepark közelében található.
„Az idős japánok hihetetlen dolgokat visznek véghez, de aggaszt, hogy túl sokan hagynak fel azzal, amit fiatalabb korukban csináltak – mondja Kanazava, hozzátéve: – Én életem utolsó napjáig testépítő akarok maradni.”