Az 51. Lengyel Filmfesztivál utolsó napján beszélgetünk, este osztják a díjakat. Alapos ismeretei lehetnek a filmfesztiválok működéséről, zsűrizőként és versenyzőként is régóta szereplője ennek a világnak. Biztos megesett már, hogy zsűritagként alulmaradt a többiekkel szemben: beleszeretett egy filmbe, díjat akart adni a műnek, de leszavazták.
Megtörtént jó néhányszor. De a fordítottja is. Amikor azt mondod, na nem, ez a film nem nyerhet, csak a holttestemen át. Gyakoribb az ilyesmi. Olyan ez, mint a politika, ahol nem valamiért, hanem valami ellen folyik a küzdelem. Ez megy a művészetekben is, a diplomácia. Ha zsűriben ülök, vagy én vagyok az elnök, meg szoktam kérni a többi tagot, hogy ha nem tetszik valami, azt ne szidják. Ha valamit utálunk, azt egyszerűen csak mellőzzük.
Ha mérgesen szidalmazod valamelyik versenyfilmet, azzal nem érsz el mást, mint hogy ellenségeddé teszed azt, akinek szívügye az alkotás.
Már 1985-ben a velencei filmfesztivál zsűrielnöke volt. A tagok sem voltak akárkik, például Frank Capra és Eugene Ionesco. Akadtak nézeteltéréseik?
Valódi nézeteltérésre nem emlékszem, de arra igen, hogy Ionesco elájult az egyik vetítés alatt. Ez A selyemcipő, Manoel de Oliveira hétórás filmjének vetítése alatt történt. Ionescót elvitték a mentők, mi meg néztük tovább a filmet, a fesztiválszabályok szigorúak. Később Ionesco felesége megvallotta, hogy a férje csak megjátszotta az infarktust, boldogan kortyolgatja a hotelszobájában a brandyjét. „Eugene szeretné, ha írásba adnád, hogy megbocsátasz” – kérlelt az asszony. Természetesen megbocsátottam neki, és elismertem színészi nagyságát. Irigyeltem is egy kicsit, mert Oliveira filmje szinte kibírhatatlan volt. Nem szabad ilyet csinálni: jó színészekkel kínosan színpadias szövegeket mondatni hét órán át, többnyire közelikben.
Krzysztof Zanussi
HVG / Fazekas István
A Sátántangó fél órával hosszabb. Tarr Béla művével megbocsátóbb?
Ez esetben helyes és szükséges a megbocsátás.
Hírhedt eset, hogy amikor Wim Wenders zsűrije Steven Soderbergh filmjének, a Szex, hazugság, videónak adta a cannes-i Arany Pálmát, a hoppon maradt Spike Lee, aki a Szemet szemért-tel volt versenyben, csalódottságában kikelt Wenders ellen, még egy baseballütőt is emlegetett. A filmesek gyakran állítják, hogy fölötte állnak a díjaknak, de úgy tűnik, ez nem minden esetben igaz.
Hazudhatjuk, hogy nem érdekelnek a díjak, ám ettől még nagyon is érdekelnek minket. Az ego megköveteli a magáét. Amikor A nyugodt Nap évével megnyertem az Arany Oroszlánt Velencében, Michelangelo Antonioni volt a zsűrielnök. Az ő aláírása szerepel a díjon. Ez azért nagy elismerés volt.
Cannes-ban is nyert, a Konstans című filmjével a zsűri díját vitte el. Jean-Luc Godard is versenyben volt 1980-ban, de ő semmit sem kapott. Ismerték egymást. Godard nem haragudott meg önre?
A szemembe sosem mondta, de a hátam mögött biztos haragudott. Gyakran megesik ez. A zsűrizés azzal a kellemetlenséggel jár együtt, hogy csak igen kevesek fognak kedvelni. Azok, akik a díjakat kapják. Akik meg nem kapnak semmit, azokból lesznek a haragosaid.
https://hvg.hu/360/20260416_kifulladasig-francia-uj-hullam-godard-szellemei-hvg
Godard-ral nem lehetett könnyű barátkozni, ellenben Andrej Tarkovszkij a barátja volt.
A halála előtt néhány héttel még a párizsi lakásomban lakott. Akkoriban ismerkedtünk össze, amikor elvégezte a moszkvai filmiskolát. Csoda, hogy megmaradt a barátságunk, mert nagyon könnyen megbántódott. Elég volt egy kósza megjegyzés is.
Miről beszéltek, ha nem filmekről?
Jóval többet beszélgettünk filozófiáról, teológiáról, mint a filmekről.
A mindennapok ügyes-bajos dolgai is szóba kerültek?
Kerülte az élet gyakorlati dolgait. Ezekről a felesége gondoskodott. Ő az ideák világában élt. Emlékszem, hogyan viselte, amikor nem kapta meg a cannes-i fődíjat. Megérdemelte volna, de nem neki adták. Szörnyen kiborult. Az egy dolog, hogy nem nyert Arany Pálmát, de csalódnia kellett a világban is. Pedig Moszkvában azt tanították, hogy eljön egy jobb világ. Tarkovszkij arra jutott, hogy ez a jobb világ is elég kiábrándító.
Ön a filmjeinek jó részét a szocialista érában forgatta. Melyikből vágatták ki a cenzorok a legtöbbet?
Az 1973-as Illuminációból. A többiből apróságokat kellett csak kivágni, a beavatkozás nem volt több kozmetikázásnál. Az Illumináció hőse a film második felében csatlakozik a tiltakozó diákokhoz. A felesége figyelmezteti, hogy ez az állásába kerülhet. Vesztes ügy, jelenti ki az asszony, mire a férj, hogy épp ezért kell csatlakoznia hozzájuk. A vége főcím alatt látod, hogy eltelt egy év, és a férj munkát keres. Ennyit engedtek a cenzorok. Behívattak a központi bizottságba, ahol az illetékes közölte: csak nem gondolom, hogy én fogom diktálni nekik, mikor nyitnak vitát a közelmúltról? Szó sem lehet róla.
Ha a kommunista rezsimben készítettél filmet, ha akartad, ha nem, a rezsim szószólója voltál.
Majd ha mi engedjük, akkor lehet a múltról beszélni – így működött a rendszer. A párt hangja érvényesült, a művész nem beszélhetett ki, csak mert mondanivalója akadt. Tanulságos beszélgetés volt.
HVG / Fülöp Máté
Hogy reagált a párt feddésére?
Flegmatikus a természetem, nem vagyok hirtelen haragú. Elbeszélgettem az illetékes pártemberrel.
Valamit nyertem is a dolgon; egyetlen állóképet. Megmutathattam a diákmegmozdulást, de csak egy állóképen. Így is ez volt az első alkalom, hogy a ’68-as diáktiltakozás megjelenhetett.
A Kaczynski-érában sem kedvelte a politikai vezetés, ha egy filmes kritikát fogalmaz meg. Agnieszka Holland, aki az ön asszisztenseként kezdte, a Zöldhatár című filmjével lett szálka Kaczynskiék szemében. Olyannyira, hogy Zbigniew Ziobro, az akkori igazságügyi miniszter a náci propagandához hasonlította a lengyel–belorusz határon kirobbant menekültválsággal foglalkozó filmet. Gyakori volt a filmesek vegzálása az elmúlt rendszerben?
Bezárták a produkciós cégemet, állami volt, 30 éve vezettem. Mit tehettek volna még? Az ellenségesség ott volt a levegőben. Pedig voltak olyan elgondolásai is ennek az álszéljobb rendszernek, amelyek nem is álltak távol tőlem. De úgy ítélték, hogy nem vagyok klubtag. Nem az ideológia tartotta össze a rendszert, hanem ez a klubtagság.
https://hvg.hu/360/20260314_hvg-agnieszka-holland-lengyel-filmrendezo-franz-kafka-elete
Az Orbán-éra filmfinanszírozása nagyjából úgy festett, hogy a rendszer a producerek egy szűk körét favorizálta, míg azok, akik kritizálták a kormányt, nem juthattak állami forráshoz. Ez önöknél is hasonlóképpen működött?
Nálunk a színészekre is kiterjedt a kormány figyelme. Voltak színészek, akik azért nem juthattak szerephez, mert feldühítették a döntéshozókat.
Agnieszka Holland megnyerte a pert, amit az akkori lengyel igazságügyi miniszter ellen indított, Zbigniew Ziobrónak bocsánatot kell kérnie, amiért a Zöldhatárt a náci és a sztálini propagandához hasonlította. Ő már nem miniszter és nem is lengyelországi lakos: huszonhat rendbeli bűncselekménnyel vádolják, hivatali visszaélés miatt indult eljárás ellene, ami elől Magyarországra menekült az Orbán-kormány regnálása idején. Azóta innen is továbbállt, Magyar Péter hivatalba lépése előtt Amerikába sietett. Meglepte, hogy Ziobro politikai menedékjogot kapott Magyarországon?
Ez az Orbán-rezsimben történt, tehát semmi meglepő nem volt benne. Magyarország egy lépéssel mindig előttünk járt. Nagyon is jól tudtuk, hogy ha rossz irányt vesznek a dolgok, elég megnézni, mi történik Magyarországon, hogy tudjuk, mi várható nálunk.
Nyitókép: Krzysztof Zanussi lengyel filmrendező Fotó: Profimedia
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét, és ajándékozz hvg360-előfizetést!
